Belföld

Nagy segítség a vidéken dolgozó háziorvosoknak a praxispályázat

Alapellátásra összességében 2010-hez képest tavaly már ötven százalékkal több pénz jutott a központi költségvetésből

Minden eddiginél több, százhatvankét háziorvos jelentkezett tavaly az alapellátási letelepedési és praxispályázatokra, így az elmúlt három évben százkilencvennyolc körzetet sikerült betölteni. Ma alapellátásra 2010-hez képest ötven százalékkal magasabb finanszírozás jut.

háziorvos 20180103
Majdnem kétszáz üres körzetet sikerült feltölteni 2014 óta (képünk illusztráció) (Fotó: Hegedüs Róbert)

A tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok száma 299, a fogorvosi körzetek közül pedig 251 áll üresen az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) legfrissebb, december 1-jei adatai szerint. Ez összesen ötszázötven betöltetlen rendelő, ugyanez a szám 2016-ban háromszázötven körül mozgott.

A legnagyobb hiány továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van, ahol negyvenhárom praxis vár gazdára, Jász-Nagykun-Szolnok megyében huszonnégy, Békésben pedig huszonhat körzet betöltetlen. A számok ellenére azonban nagy eredménye az alapellátást támogató kormányzati intézkedéseknek, hogy tavaly lényegesen jobban fogytak az üres praxisok, a legutóbb kiírt támogatási pályázaton százhatvankét orvos nyert. Ez egyebek mellett annak is köszönhető, hogy emelkedett a letelepedést segítő pályázatok keretösszege: a nagy érdeklődés miatt 1 milliárd 250 millióról 2 milliárd 250 millió forintra. Ennek alapján a háziorvosok egy éve üresen álló körzet esetében nettó tizenkétmillió, öt évnél régebb óta betöltetlen praxisnál nettó húszmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek.

A teljes alapellátás vonatkozásában is kijelenthető, jelentős pénzügyi injekciót kapott a terület: 2010-hez képest tavaly már ötven százalékkal több pénzből gazdálkodhattak a benne dolgozók. Ennek részeként a háziorvosi és házi-gyermekorvosi körzetek 2015 óta minden évben havi százharmincezer forinttal magasabb „rezsitámogatást” kaptak, amelyet akár béremelésre is költhettek a praxisvezetők.

Emellett különböző ösztöndíjprogramokkal támogatják a pályán dolgozókat, tehát a már fentebb említett letelepedési és praxisvásárlási pályázatokkal ösztönzik a fia­tal kollégákat az üres és elöregedő körzetek betöltésére. Míg erre a célra 2016-ban hétszázötvenmillió állt rendelkezésre, addig a tavalyi szám a humántárca adatai szerint a várható kifizetés 2 milliárd 250 millió forint lesz.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának összegzése szerint az elmúlt három évben a pályázatokkal százkilencvennyolc körzetet sikerült betölteni. Tapasztalatuk szerint a fiatal vidéki háziorvosoknak hatalmas segítséget jelent a letelepedési pályázat, illetve a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) is, amelynek létrehozásában és kialakításában az intézkedés vidékmegtartó képessége is kiemelkedő szerepet játszott.

„Ma még nem kapnak a magyar orvosok olyan fizetéseket, mint Nyugat-Európában, de ha egy orvosházaspár hajlandó egy vidéki praxis felvirágoztatása mellett azt is teljesíteni, hogy tíz év alatt három gyermeket vállal, akkor ma olyan támogatást kap a csok-on belül, amellyel pályakezdőként önálló lakással, önálló házzal tud elindulni. Ezt kevés ország, mondhatni egyetlen egy sem ajánlja az ott kezdő orvosoknak Európában” – összegzett a humántárca.