Belföld
Nagy lépést tett előre a Bethesda Gyermekkórház
Hatvanmilliós fejlesztés az egyházi intézményben
Velkey György főigazgató felidézte, hogy a Bethesda éppen az idén ünnepli százötven éves évfordulóját, így külön öröm, hogy ebben az évben zárult le az a kezdeményezés, amely „életre kelti” a régi Diakonissza Házat, és megújulva fogadja az ápolószemélyzetet és a szülőket. Kifejtette, az intézményben működő Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központ távoli településekről érkező súlyos égési sérült gyermekeket is ellát, a több hónapos kórházi ápolásnak pedig egyik nagy nehézsége volt a kísérő szülők elszállásolása. Az Anyák Háza ezt a problémát feloldja, hiszen a majdani bentlakók nem csupán szállást kapnak, illetve lehetőséget a legszükségesebb mindennapi teendők elvégzésére, hanem lelkileg is támogatni fogják őket, ugyanis szociális munkás, pszichológus vagy a kórházi lelkész szakértelmét is igénybe vehetik.
Szerinte az, hogy elkészült az épület, az állami, az önkormányzati, az egyházi és a vállalati szféra példás együttműködésén múlt.
Az épület kialakítására eddig hatvanmillió forintot fordítottak, s tíz helyiségből áll: öt a szülők, öt pedig a kórház személyzetének nyújt szálláslehetőséget.
Tovább bővülnek a családtámogatások

Ötvenezren vették igénybe tavaly a gyed extrát, a lehetőség igen népszerű – közölte tájékoztatóján Novák Katalin családügyi államtitkár. Jövőre ismét bővül a családtámogatási rendszer, az erre vonatkozó előterjesztésről tegnap tárgyalt a parlament. Ennek része, hogy január 1-től már a gyermek hat hónapos korától igényelhető a gyed extra, amely így akár kilencszázezer forint többletjövedelmet jelenthet. Bővül a gyermekek napközbeni elhelyezése is, négyféle ellátástípus közül választhatnak majd a szülők.