Belföld

„Munkásköpenyben látunk a feladatnak”

Az egészségügyi béremelést a jövő évi büdzsétől tette függővé az államtitkár

Kompromisszumos megoldás születhet az egészségügyi háttérintézmények átszervezésével kapcsolatban, a jövőbeni döntéseket pedig betegbiztonsági szempontok alapján hozzák meg Ónodi-Szűcs Zoltán szakállamtitkár szerint. A kórházszövetség kongresszusának zárásaként a szervezet új elnöke, Svébis Mihály közölte, hogy a jó cél érdekében „az ördöggel is” hajlandók szövetségre lépni.

Ónodi-Szűcs Zoltán 20160305
Ónodi-Szűcs Zoltán (középen): Csapataink hadban állnak (Fotó: Csudai Sándor)

Nem protokoll munkát végzünk, munkásköpenyben látunk neki a feladatoknak – közölte tegnap Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Kórházszövetség siófoki kongresszusának záró fórumán. A kormány bürokráciacsökkentő programjához kapcsolódó intézményi átszervezésekkel kapcsolatban kifejtette, arról kormánydöntés születik majd. Jelezte, a héten Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel tárgyalt, értékelése szerint pedig „még mindig hadban állnak a csapataik”, ám úgy tűnik van olyan kompromisszumos megoldás, amely mindkét félnek kedvező. Megjegyezte, cél, hogy az egészségügy stabil pilléreken álljon, ezért kell egy erős finanszírozási, fenntartói és jogaszbályalkotói háttér.

A kérdésre, hogyan oldják majd meg az ágazati kollektív szerződés jogi hátterét, amelynek problematikájára korábban a Magyar Rezidensszövetség világított rá, úgy reagált, „a megállapodás aláírásához azért kell eltérni a hatályos jogszabályoktól, hogy a munkavállalók jobb környezetben, kedvezőbb feltételek mellett dolgozzanak, ezért nem érti, miért fáj ez egyeseknek”.

Az államtitkár kitért arra is, hogy teljesíthető ebben az évben az általa korábban felsorolt öt pont, ám felhívta a figyelmet arra is, hogy minden intézkedést a jövőben betegbiztonsági szempontok alapján határoznak majd meg. Ónodi-Szűcs Zoltán az egészségügyi béremeléseket elsősorban a jövő évi központi költségvetéstől tette függővé.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megbízott főigazgatója, Kiss Zsolt rámutatott, az Egészségügyi Alap finanszírozása 1995-től emelkedő tendenciát mutat, a növekedés pedig, bár kismértékben, de a tavalyi évhez képest is megállapítható. Az elmúlt öt év jelentős eredményének nevezte az alapellátás finanszírozásának emelkedését, amely csak a háziorvosoknál negyvenszázalékos többletet jelent. Óriási pozitívumnak nevezte továbbá, hogy az eddig biztosított tizenhárommilliárd forintos forrásból a várólisták jelentős mértékben csökkentek, s ugyanerre a célra ötmilliárd forint idén is rendelkezésre áll.

Mészáros János helyettes államtitkár főként a szociális és egészségügyi ellátások szétválasztásáról beszélt, amelynek egyik célja, hogy az erre fordított források az ágazatban maradjanak. Kiemelte, definiálni kell a tartós ápolás ellátási formáját és lehetőleg meg kell teremteni azt az állapotot, hogy az aktív szakellátásból kikerülő beteg, aki további kezelésre szorul valóban kerüljön át a szociális rendszerbe, s erre legyenek garanciák is.

A hetek óta porondon lévő kórházi fertőzésekkel kapcsolatban Szentes Tamás országos tisztifőorvos leszögezte, a híresztelésekkel ellentétben az intézmények működése teljesen biztonságos, a jogszabályi határidőknek megfelelően pedig ki fogják adni a kórházi minimumfeltételek meglétét vizsgáló dokumentumot.

Zárógondolataiban Svébis Mihály, a kórházszövetség frissen megválasztott elnöke közölte, az a céljuk, hogy mindenki egy kicsivel jobban érezze magát az egészségügyben, ennek érdekében pedig „az ördöggel is hajlandók szövetségre lépni”.