Belföld
Mulaszthattak a szolgálatok Simon-ügyben
A C típusú átvilágítás során semmi gyanúsat nem talált az akkori Nemzetbiztonsági Hivatal
A testület Fidesz–KDNP-s és jobbikos tagjai ezután megszavazták, hogy ténymegállapító vizsgálat induljon. Ennek értelmében a testület meghallgatásokat tarthat, amelyeken kötelező a megjelenés – tette hozzá Molnár Zsolt, aki nem támogatta a kezdeményezést. A vizsgálat a jövő év elején indulhat.
Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke lapunknak elmondta: egy ilyen vizsgálat akkor indokolt, ha felmerül, hogy a titkosszolgálatok valamilyen szabálysértést követtek el. Ebben az esetben az AH jelentéséből kiderült, hogy bár Simon Gábor 2008-2009-ben államtitkárként átesett egy C típusú átvilágításon, az akkori Nemzetbiztonsági Hivatal semmi gyanúsat nem talált, pedig a politikus akkoriban nyitotta bécsi bankszámláit – fejtette ki az alelnök. Németh azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy kezdeményezte: a Portik Tamás–Laborc Sándor-találkozókat vizsgáló albizottság munkájának teljes iratanyagát hozzák nyilvánosságra.