Belföld
„Most osztják újra a lapokat a világban”
Nem akarunk részesei lenni a hidegháborús hangulatnak – mondta a kormányfő
A miniszterelnök kiemelte, céljuk a bérből és fizetésből élő családok anyagi biztonságának megerősítése, ami magában foglalja a rezsicsökkentés megvédését, a devizahitelesek ügyét, a béremeléseket és az életpályamodelleket is. Arra a kérdésre, hogy tervez-e a jövőben kormányátalakítást, nemmel válaszolt. Elismerte: vannak generációs különbségek a Fideszben, ám „ha az ember egy tisztességes házban akar lakni, akkor nem érdekli, hogy a kőműves, a burkoló meg az épületgépész kedvelik-e egymást (…), hanem azt szeretné, hogy legyen villany, fűtés, víz, és működjenek a nyílászárók”.
A miniszterelnök a külpolitikai helyzetről szólva kiemelte, a 2014-es esztendő azért is volt sűrű, mert az év második felében két okból át kellett alakítaniuk a terveiket: egyrészt az orosz–ukrán konfliktus miatt, de „előkerült a nemzeti függetlenség kérdése” is. „Valóban az ember azt gondolta volna, hogy három választás után a dolgok nyugodtabban lesznek (…), én is azt gondoltam, hogy nyugodtabb idők jönnek, de be kell látnunk, nem mi tehetünk arról, hogy olyan időket élünk, amilyeneket” – fogalmazott Orbán Viktor, aki úgy vélekedett, az egész világon most osztják újra a lapokat, az általános feszült európai hangulat pedig Magyarországon is érezteti hatását.
Az amerikai kitiltási ügyről szólva kijelentette: minden gondolkodó ember tudja, hogy az Egyesült Államok részéről megfogalmazott korrupciós vád „fedőtörténet”, hiszen valójában arról van szó, hogy Amerikának új keletű érdekei lettek ebben a térségben, és befolyást akar szerezni. A miniszterelnök szerint ezt onnan lehet tudni, hogy amikor a kormány konkrétumokat követel az Egyesült Államoktól, akkor az „valahogy sohasem történik meg”. „Ez egy tipikus titkosszolgálati befolyásszerző akció kísérőjelensége” – fűzte hozzá.
Orbán Viktor kijelentette, „új korszakba léptünk”, Amerika pedig nem egyszerűen beleavatkozik, hanem aktív és cselekvő részese a közép-európai országok belpolitikai életének. Ennek okát a kormányfő az orosz–ukrán konfliktusban, valamint az Európai Unió és az Egyesült Államok között zajló szabad kereskedelmi tárgyalásokban látja. „Bele akarnak rángatni bennünket egy olyan konfliktusba, amelyből csak rosszul jöhetünk ki” – hangsúlyozta, hozzáfűzve, Magyarország nem akar részese lenni az Egyesült Államok és Oroszország közötti hidegháborús hangulatnak.
A kérdésre, hogy szerepel-e a tervek között André Goodfriend, az Egyesült Államok ideiglenes ügyvivőjének kitiltása, úgy felelt: nincs konkrét tervük, de a kormánynak minden alkalommal olyan válaszlépéseket kell adnia, amelyek megfelelnek hazánk tekintélyének.
A Fidesz népszerűségvesztésére és az elmúlt hónapok demonstrációira rátérve felidézte az előző ciklus tüntetéseit, amelyekhez képest most csak „verbális durvaságot” lát. Hangsúlyozta, a demokráciában a kormánnyal egyet nem értőknek joguk van kifejezni a véleményüket. A vezető fideszes politikusok vitáiról annyit mondott, nem tulajdonít nagy jelentőséget ezeknek, teljesen mindegy, hogy a párt politikusai kedvelik-e egymást, mert a politika nem személyes ügy, nem a politikusokról szól, hanem az országról, az emberekről. Az, hogy közben „szólogatnak-e egymásnak az urak”, mindig érdekes, mert „a politikában is a peep show a legizgalmasabb”, ám valójában ez nem fontos.
Jelezte végül, azt várja, hogy a gazdasági növekedés jövőre is az európai átlag felett legyen, „ha pedig a magyar gazdaság jól teljesít, indokolt lehet bizonyos adófajták csökkentése”.