Belföld

„Molnár Zsolt vegyen be gyógyszert”

A választók döntik el, ki indul a választáson, a szocialista képviselőnek is van egy szavazata – mondta Németh Szilárd

Komolytalannak tartja a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke az MSZP-s Molnár Zsolt felvetését, aki szerint Orbán Viktornak bizonyítania kellene a Soros-terv létezését.

Ne vicceljünk, Molnár Zsolt inkább vegyen be gyógyszert – reagált lapunknak Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága fideszes alelnöke a szocialista politikus kijelentésre. Molnár Zsolt ugyanis azt mondta, amennyiben Orbán Viktor nem támasztja alá a Soros-terv létezését, az lenne a helyes, ha a kormányfő és a Fidesz–KDNP sem indulna a 2018-as országgyűlési választáson, mivel „nyilvánvaló hazugsággal traktálták a magyar közéletet”. A politikus úgy vélte, egy nem létező tervről van szó, amit a Fidesz kommunikációs gépezete talált ki, hogy becsapja az embereket, a célja pedig a figyelemelterelés az ország valós állapotáról. Jelezte azt is, hogy a bizottságból a LMP-s Szél Bernadett és a jobbikos Mirkóczki Ádám is egyetértenek azzal, hogy hallgassák meg a kormányfőt.

Németh Szilárd leszögezte, azt a választók döntik el, ki indul a választáson. Molnár Zsoltnak is van egy szavazata – tette hozzá. A Fidesz alelnöke hangsúlyozta, a testületben nemzetbiztonsági kérdésekről határoznak, és annak kell megjelennie a bizottság előtt, akiről a tagjai döntenek. Ezt nem Molnár Zsolt, összekapaszkodva az LMP-s és a jobbikos társával fogja eldönteni – mutatott rá. Szerinte az MSZP-s képviselő kijelentése arra utal, hogy „kínjukban már nem tudnak mást kitalálni”.

Semmiféleképpen nem javasolnám a miniszterelnöknek, hogy elmenjen egy ilyen meghallgatásra, politikai boszorkányüldözésre nincs szükség a nemzetbiztonsági bizottságban – reagált Gulyás Gergely a felvetésre. A Fidesz frakcióvezetője megjegyezte, emlékei szerint „az olvasni tudás képessége megadatott Molnár Zsoltnak”, így elő kéne vennie Soros György írásait. Úgy vélte, a képviselő találna olyat, amelyben az amerikai milliárdos a migrációról saját terveként ír.