Belföld

Módszertani ajánlás kórházaknak

A túlzott és helytelen antibiotikum-használat segíti a fertőzések terjedését

Kórházi dolgozóknak, betegeknek és hozzátartozóknak készített módszertani ajánlásokat az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) a fertőzések megelőzése érdekében. A dokumentumokat ismertető háttérbeszélgetésen elhangzott, a kórházi megbetegedések harminc-ötven százaléka a legmagasabb higiénés protokoll mellett sem előzhető meg.

Nemzetközi összehasonlításban is jó a magyar járványügyi biztonsági rendszer – hangzott el az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) tegnapi háttérbeszélgetésén. Kiderült az is, hogy az intézmény három módszertani levelet készített a kórházi fertőzések megelőzése és csökkentése érdekében, amelyek az ellátásban dolgozóknak, a betegeknek és a hozzátartozóknak is szólnak.

Hajdu Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szakorvosa jelezte, a multirezisztens kórokozók okozta fertőzések mindenhol a világon népegészségügyi kihívást jelentenek az ellátórendszernek, a fő veszélyt pedig leginkább az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok jelentik. Utóbbiak elterjedéséhez – folytatta – alapvetően a túlzott és helytelen antibiotikum-használat vezet, de a fertőzések megelőzésében nagy szerepe van a helyes kézfertőtlenítési, kézmosási gyakorlatnak is. Hozzátette, az ilyen esetek elkerüléséről szóló módszertani levelek a „jó gyakorlat” kialakításához nyújtanak segítséget. Így például a fogászati ellátás és a dialízisközpontok számára kiadott szakmai anyag alapvetően a vízkezelési rendszerekre helyezi a hangsúlyt, hiszen e két ellátási formánál elengedhetetlen, hogy megfelelő minőségű vizet használjanak a betegellátáshoz.

Szentes Tamás országos tiszti főorvos kérdésre válaszolva kifejtette, a kórházak által jelentett fertőzésekről szóló adatokat az epidemiológiai központ gyűjti és hozza nyilvánosságra, a különböző egészségügyi intézményeknél keletkezett adatokat azonban csak az „adatgazda”, tehát a kórház teheti közzé.

A leggyakoribb kórházi fertőzésekről az OTH járványügyi főosztályának helyettes vezetője beszélt, aki ezek között említette az alsó légúti fertőzést, a tüdőgyulladást, a seb-, a húgyúti és a véráramfertőzést, valamint a bélfertőzéseket. Szilágyi Emese szerint a kórházi halálesetek tíz-tizenöt százaléka következik be fertőzés miatt, amelyeknek harminc-ötven százaléka a legnagyobb gondosság, a legmagasabb higiénés protokoll mellett sem előzhető meg.


Fidesz: Gyurcsány még ma is üzletelni akar

Követelések helyett bocsánatkéréssel tartoznak Gyurcsány Ferenc és társai az egészségügyi dolgozóknak és a betegeknek – írta tegnapi közleményében a Fidesz, ugyanis a DK-s Oláh Lajos arra szólította fel a kormányt, hogy „alkosson törvényt az egészségügyi szolgáltatások minőségbiztosítására”. Úgy fogalmazott, a magyar egészségügy a végóráit éli, az ellátás mindhárom szintjén drámai állapotok uralkodnak. A nagyobbik kormánypárt szerint a Gyurcsány-kormány több mint hatszázmilliárd forintot vont el az egészségügytől, hatezer egészségügyi dolgozót „üldözött el”, eladósította a kórházakat, leépítette a háziorvosi ellátást és az egészségügyi szűrőprogramokat is. Azt írták, Gyurcsány Ferenc még ma is üzletelni akar a betegeken, ugyanis „vizitdíjat és kórházi napidíjat akar fizettetni velük”.