Belföld

„Mindig kiálltunk az orvosokért”

A rezidensszövetség eredményei a köztestület sikerei is Éger István szerint

Aki azt állítja, a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) nem kellene gazdasági tevékenységet végeznie, annak halvány fogalma sincs arról, mit jelent a tagság pénzével való gondos bánás – reagált lapunknak Éger István, a köztestület elnöke a MOK-ot ért kritikákra. Leszögezte, a beszedett tagdíjakból a kamara a lehető legtöbbet hozza ki.

Éger István 20151127
Éger István (Fotó: MH)

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) köztestület, amely törvényileg szabályozott módon működik, s az érdekvédelem is a jogosítványai közé tartozik – mondta lapunknak Éger István, a szervezet elnöke, reagálva Dénes Tamás szavaira, akit a MOK elnöki, alelnöki, főtitkári és titkári posztjára is jelöltek.

A köztestület vezetője kijelentette, összesen negyvenhatezer tagot számlálnak, tagdíjakból tartják fent magukat, évi háromnegyed milliárd forinttal gazdálkodnak, szakszervezet jellegű tevékenységet pedig nem végezhetnek: ezt tizenöt évvel ezelőtt a Legfelsőbb Bíróság is kimondta.

„Aki azt állítja, hogy egy ekkora szervezetnek nem kellene gazdasági tevékenységet folytatnia, annak halvány fogalma sincs arról, hogy mit jelent a tagság pénzével való gondos bánás” – szögezte le Éger István, aki rámutatott, amennyiben nem gazdálkodnának, „évenként kéne kuncsorogni tagdíjemelésért”. Kijelentette azt is, „a lehető legtöbbet hozza ki a testület a beszedett tagdíjakból”.

A Dénes Tamás által említett „tízmilliós prémiumokkal” kapcsolatban úgy fogalmazott, aki ehhez hasonló valótlanságokkal illeti a kamarát, amelynek egyébként a vezető tisztségeire pályázik, annak „megkérdőjelezhető az erkölcsi alapja” az esetleges posztját illetően.

A kamara elnöke beszélt arról is, az orvoskar egészéről elmondható, hogy „kiégett és apatikus”, a testület pedig mindig is kiállt az érdekükben, s a rezidenseket is kiemelten támogatta. Az MRSZ által felsorolt eredmények, amelyeket kizárólag a magáénak tulajdonít – például a fiatal szakorvosjelölteknek kialakított ösztöndíjrendszer, valamint a közelmúltban módosított rezidensrendelet –, „szerényen mondva is legalább annyira jelölhetők meg a kamara sikereiként is”.

A MOK-nál kezdeményezett, a volt rezidenselnök által is említett szakorvosjelölti tagozattal kapcsolatban kifejtette, szorgalmazta a szekció létrejöttét, ám az erről való tárgyalások során a rezidensszövetségnek olyan feltételei voltak, amelyek alapszabály-ellenesek. Emellett azon kritériumok mellett, amelyeket a MOK kínált volna a tagozat megalakulásához, Dénes Tamás nem egyezett bele a szekció létrejöttébe.