Belföld
Mindennapi tudomány az Akadémián
Az elnök ünnepi beszédében kifejtette, hogy a múlt tisztelete elengedhetetlenül fontos a jelen megértéséhez és a jövő formálásához

Széchenyi Istvánt idézve nyitotta meg tegnap Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a Magyar Tudomány Ünnepét Budapesten. Az MTA vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a múlt tisztelete elengedhetetlenül fontos a jelen megértéséhez és a jövő formálásához. Mint mondta, nem elég a tudományos kérdések megválaszolására összpontosítani, szükség van a tudományos látásmód továbbadására is. Az akadémiai elnök hangsúlyozta, hogy a társadalomnak joga van megismerni a tudomány legfrissebb eredményeit, hiszen a kutatások közpénzből zajlanak. Fontosnak nevezte, hogy a tudománnyal vonzó életpályát tudjanak megmutatni a fiataloknak, de a gazdasági problémákra is a tudomány módszereivel lehet választ kapni. Lényeges, hogy a tudományos utánpótlás szempontjából az oktatást is tudományos alapokon újítsuk meg – jegyezte meg.
A Magyar Tudományos Akadémia 2003-ban indította el a Magyar Tudomány Ünnepét annak emlékére, hogy Széchenyi István 1825. november 3-án ajánlotta fel birtokainak egyévi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság alapításának céljára. A november 3-i ünnepet már több mint egy évtizede egy csaknem egy hónapos eseménysorozat követi. Az idei program alcíme Messze látó tudomány. Országszerte rendeznek nyilvános előadásokat, és megtartják a diákkutatók fórumát.
A tudomány eredményei a jövőben hasznosulnak, nemcsak műszaki eredményeken keresztül, hanem azzal is, hogy a világról való gondolkodásunkat formálják. Nekünk az a feladatunk, hogy olyan kutatásokat folytassunk, amelynek eredményei néhány évtized múlva gyermekeink és unokáink életét fogják megkönnyíteni – szögezte le Lovász László. Kitért arra, a múlt eredményeire támaszkodva a kutatásokban érdemes új horizontok után kémlelni, és napjainkban ezek közé tartozik a szegénység, a környezetvédelem, a természeti erőforrások korlátainak óriási kihívása, de a technológiai eredmények, a társadalom, az oktatás, a művészet területén is számos ilyen téma van.
Különböző tudományok együttműködésére, egymás módszereinek, eredményeinek mélyebb megértésére van szükség. Ennek lehetőségét az Akadémia kutatóhálózatának, új kutatóközpontjainak, az egyetemekkel való együttműködésnek kell szolgálnia – mondta Lovász László.
A megnyitót követően adták át a 2014. évi Eötvös József-koszorúkat és az MTA tudományos díjait. Az idei programokban űrcsillagászat, genetika és agykutatás is szerepel. A rendezvénysorozat elsősorban a jövőnket alakító technológiák és tudományos kutatások számára kínál bemutatkozási lehetőséget négy héten át. Az MTA székházában öt kiemelt eseményt, kutatóintézeteiben, valamint egyéb helyszíneken számos konferenciát és előadást kínáló Magyar Tudomány Ünnepe digitális felületén tekinthetik át a programokat az érdeklődők. Közben az is kiderült, az MTA épülete Nemzeti Emlékhely státust kapott.