Belföld
Minden feltétel adott a megújuláshoz
Éger István: pénz nélkül nem lehet rendezni az egészségügyet
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke üdvözölte az intézkedést, ugyanakkor nem győzte hangsúlyozni, hogy változtatni kell az eddigi működési struktúrán, hiszen, ha ez nem történik meg, a több tízmilliárdos támogatás „kidobott pénz” lesz.
Éger István beszélt a készülő alapellátási törvényről is, ami meglátása szerint lehet „korszakalkotó”, ám ha növelik a terület jelentőségét és terhelését, akkor ahhoz megfelelő „jogbiztonság, felelősség és számonkérhetőség” szükséges. Az elnök szerint a korábbi kedvező egészségügyi intézkedések hatása „kifulladóban van”, az orvosokra vonatkozó külföldi munkavállalási adatok érdemben nem csökkentek, az egészségügyi dolgozók számát viszont növelni kell – például a pálya iránti bizalom erősítésével. Az elnök kijelentette, „pénz nélkül nem lehet rendbe tenni az ágazatot”.
Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke az alapellátási törvénnyel kapcsolatban egyetértett a MOK elnök megállapításával, ezért megerősítette, hogy a hatékonyságnöveléshez nagyobb anyagi ráfordításra van szükség. Úgy vélte, jelenleg ehhez minden feltétel adott – utalva ezzel az ország aktuális gazdasági helyzetére.
Selmeczi elsődleges feladatnak a „praxis-teamek” bővítését nevezte, beleértve a szakdolgozókat is. Rámutatott, a rendelőnként „egy orvos, egy nővér” felállással a rendszer nem fog működni, főként nem az egyéb szakorvosi ellátások beemelése az alapellátási munkába