Belföld

Minden évben elszámol a CÖF-CÖKA

A formálódó pártkoalíció mindkét résztvevőjének üzenjük, jobb, ha a saját házuk táján söpörnek, a CÖF-CÖKA a kapott adományokkal minden évben törvényesen elszámol – írta tegnapi közleményében a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA).

Egyrészt a Jobbik kijelentésére reagáltak, a párt a hétfői sümegi zarándoklattal egybekötött nagygyűléssel összefüggésben a legnagyobb álcivileknek nevezte a két szervezetet, és azt feltételezte, hogy azok közvetett módon jelentős közpénzhez jutottak. Ezen túl felszólították a CÖF-CÖKA illetékeseit, hogy tisztázzák pénzügyeiket. Ennek alapja pedig a DK szintén tegnapi közleménye, miszerint a CÖF „Rolls Royce-szal vonult be Sümeg városába”, hogy besegítsen a kormánypárt tapolcai kampányába.

A két szervezet reakciója szerint azonban rajtuk kívül összesen hetven autó érkezett a helyszínre, amelyeket „Gyurcsány Ferenc cégének egyéves osztalékából egyszerre, még ott helyben megvásárolhatott volna”. Mellékkörülménynek minősül – folytatták –, hogy a bukott miniszterelnök „aranytojást tojó cégének privatizálásához” anyósa, Apró Piroska közreműködésével kapott banki hitelt, s emellett azt is érdemes számba venni, hogy Simon Gábor és társai „reggel, éjjel meg este” is hozzáférhettek az MSZP titkos páncélszekrényéhez.

A CÖF-CÖKA ezért felteszi a kérdést: miből jött össze az MSZP kétmilliárd forintnyi hiteltartozása, és annak visszafizetésében Pad Ferenc tapolcai „képviselőjelölt-álláshalmozónak” milyen szerepet szánnak?