Belföld

Minden erővel őrizni a békét

„Hatalmas biztonsági kihívások keletkezhetnek”

„Nagyon nehéz évek állnak előttünk”, ezért minden erőnkre, tudásunkra, jóakaratunkra szükség van ahhoz, hogy megőrizzük a békét – mondta Hende Csaba szombaton a szentendrei Fő téren tartott ünnepélyes altisztavatáson az MTI tudósítása szerint.

honcédek 20150713
Ünnepélyes altisztavatás Szentendrén (Fotó: Honvédelem.hu)

A honvédelmi miniszter arról beszélt, az ukrajnai válság és a háború ismét a nagyhatalmi erőpolitika napjait idézi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nemzedékek életét teszi tönkre Irakban és Szíriában, a háború pedig hatalmas menekülthullámot indított el a „megtelt” Európa és Magyarország felé. Mindez arra mutat rá, hogy hatalmas biztonsági kihívások keletkezhetnek hirtelen és váratlanul, akárcsak az ipari vagy a természeti katasztrófák idején – vélekedett a miniszter.

A 2011-ben alakult Magyar Honvédség Altiszti Akadémiát és a megújult altisztképzési rendszert méltatva kitért arra is, hazánk ebben az évben már harmadik alkalommal rendezte meg – a NATO-országok képzési rendszerében is egyedülálló módon – az összhaderőnemi vezető altiszti tanfolyamot, amely a képzés legmagasabb szintje. Az altiszti kar építéséért tett erőfeszítésekre a NATO is felfigyelt. Hende Csaba utalt a július 1-jével életbe lépett életpályamodellre is, amelynek legfontosabb eleme az illetményemelés: átlagosan harminc százalékot jelent első lépésben, amit további húszszázalékos emelés követ majd. Az altisztek jelenlegi illetményéhez képest hatvan százalékkal kapnak majd többet az átalakítás befejeztével.