Belföld
Milliárdokkal a rászorulókért
Elfogadta a kormány a program tervezetét
Információink szerint a kormány jóváhagyta a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program tervezetét, amelyet Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek kell ezt követően benyújtania az Európai Bizottságnak, majd a Miniszterelnökség bevonásával tárgyalnia a továbbiakról a testülettel. A kezdeményezés ugyanis nyolcvanöt százalékban uniós forrásból valósulna meg.
Korábban megírtuk, a program mintegy huszonkilencmilliárd forintos kerettel indulhat. Kiemelt célja, hogy a háromévesnél fiatalabbak családját, a hajléktalanokat, valamint az alacsony nyugdíjú időseket segítse élelmiszercsomagokkal, életvezetési tanácsokkal a szegénységből való kitörésben.
A tervezet társadalmi egyeztetése június 30-án lezárult, ennek során mintegy félszáz szervezet, valamint önkormányzat mondta el a véleményét, és ezek jó részét be is építették a programba – tudatta még a nyár folyamán Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkára, megerősítve, az operatív programot olyan társadalmi szereplők bevonásával véglegesítették, amelyek eddig is fontos szerepet vállaltak a legszegényebbek megsegítésében, és sok tapasztalatot gyűjtöttek.
Czibere Károly, a minisztérium szociális ügyekért felelős államtitkára szerint szeretnék, ha ki tudnák terjeszteni a programot az összes olyan fiatalra, aki hátrányos helyzetű családban nevelkedik, mivel felmérések alapján tudható: a tizennyolc évesnél fiatalabbak kilenc-tíz százaléka nem jut rendszeresen élelemhez. Megerősítette, az elosztás során azokra a szervezetekre szeretnének támaszkodni, amelyek tudják azt is, miként lehet felmérni, kik a rászorulók, és módszerük is van ahhoz, hogy a leghatékonyabban segíthessenek. Nem kizárólag élelmiszercsomagokkal támogatják majd a rászorulókat, hanem ezt kiegészíti életvezetési tanácsadás, segítségnyújtás is, „ami segít a nyomor ördögi körének megtörésében”.
A korábbi tájékoztatás szerint az első pályázatokat várhatóan a jövő év elején írják majd ki.