Belföld
Metróügy: szökésben egy „terhelt”
Ha a miniszterelnökségi vizsgálat az OLAF-éhoz hasonló szabálytalanságokat tár fel, a kormány visszakéri az állami támogatást

Két gyanúsítottat hallgatott ki, illetve házkutatásokat is tartott a 4-es metró beruházását érintő Alstom-szerződések ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség még tavaly októberben – derül ki Polt Péter legfőbb ügyész válaszából, amelyet Szabó Tímea ellenzéki képviselő parlamenti írásbeli kérdésére adott. Ismert, mielőtt az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatot indított volna, 2011. január 3-án a Fővárosi Önkormányzat feljelentésére nyomozást rendeltek el hűtlen kezelés gyanúja miatt, az ügy pedig tavaly szeptemberben a Nemzeti Nyomozó Irodától a Központi Nyomozó Főügyészséghez került.
Polt Péter szerint a harmadik terhelt őrizetbe vételét tavaly októberben egy másik, ellene folyó eljárásban elrendelték, ám az előzetes letartóztatásról szóló ügyészi indítványt a bíróság végül elutasította. Az illető így szabadlábra került, majd elhagyta az ország területét. A legfőbb ügyész kifejti, a 4-es metró ügyében azonban később vele szemben először belföldi elfogatóparancsot adtak ki, majd a Budai Központi Kerületi Bíróság határozatában európai és nemzetközi elfogatóparancsot is kibocsátott. Az ügyészség folyamatos, intenzív kapcsolatot tart az ügyben érintett külföldi hatóságokkal – tudatta Polt.
A 4-es metróhoz kapcsolódik Lázár János kedd esti bejelentése, miszerint a Miniszterelnökség szabálytalansági eljárást indított. A tárcavezető emlékeztetett, a négyszázharmincmilliárd forint összköltségű beruházásról az OLAF azt állítja, százhatvanhatmilliárd forintot érintő szerződéseknél történt csalás, az összegből az unió ötvenkilencmilliárdot „azonnal kér vissza”. Hozzátette, a kormány óvja a magyar adófizetők pénzét, ezért – mivel a projekt jelentős része hazai finanszírozású –, ha a magyar vizsgálat is hasonló szabálytalanságokat állapít meg, akkor az államháztartási törvény szerint a kormánynak vissza kell kérnie a beruházáshoz nyújtott támogatást.
Eközben Szanyi Tibor MSZP-s európai parlamenti képviselő – a Fidesz szerint a rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb korrupciós botrányát feltáró – OLAF-jelentést nevezte fércmunkának, a szervezet főigazgatóját pedig levélben kereste meg, felsorolva problémáit – egyúttal Tarlós István főpolgármester angolnyelv-tudását is kétségbe vonta. Halász János, a Fidesz szóvivője egy más témában tartott tájékoztatón erre úgy reagált: „kora reggel volt, ezért nem tudom, hogy mit ivott Szanyi Tibor”, de amit mondott, hazugság.
Tarlós lapunknak úgy reagált: „Szanyi Tibor sokkal magasabb IQ-val rendelkezik annál, semhogy akár legjobb hangulatában is ne tudná értelmezni az OLAF-jelentésben foglalt megállapítások súlyát, dátumát és időpontok szerinti gyakoriságát.” A főpolgármester szerint inkább azzal kellene foglalkozni, nem „vélemények” szembeállításával.