„Mesterházy Attila hat évvel ezelőtt lefejezte saját pártját”

–  Az elnökjelöltségtől visszalépő Szanyi Tibor felszámolta volna a pártot, a tisztségért induló Mesterházy Attila pedig arról beszélt, az MSZP-nek újra ki kell találnia önmagát. Időközben a Nézőpont Intézet hatszázalékos támogatottságot mért. A katonaságnál az őrmester azt kérdezné: jó reggelt, elvtársak, még mindig alszanak?

–  Az MSZP-t az MSZMP reformszárnya hozta létre, szociáldemokrata értékrendre építve. Ehhez akkor harmincezer ember csatlakozott. Tehát aki akkoriban utódpártról beszélt, nagyot tévedett, vagy szándékosan csúsztatott. Az a harmincezer MSZP-tag nem lehetett azonos a korábbi nyolcszázezer MSZMP-taggal. Az egypártrendszerrel szembeni elégedetlenség, a demokrácia és a jogállami normák elismerése, a Nyugathoz történő csatlakozás voltak azok a vezérelvek, amelyekkel a rendszerváltoztatás után a közéletbe bekapcsolódtunk. Ezen nincs mit szégyellni. Emlékeztetnék, amikor 1994-ben jóval ötven százalék feletti választási eredménnyel nyertünk, úgy foglaltunk állást, hogy a kétharmados többséget mi nem tartjuk elegendőnek az alkotmány módosítására, ezt négyötödös többséghez kötjük. A parlamenti bizottságokban is átadtunk helyeket az akkori ellenzéknek. Nincs igaza tehát Szanyinak, hogy a pártot fel kell számolni és Mesterházynak sem, hogy újra ki kell találni.

–  Akkor mire van szükség?

–  A szociáldemokrata értékrend megerősítésére, felkészült politikusokból álló elnökségre és frakcióra, a korábbi értelmiségi háttér és a hátország újraépítésére, a választók nagy többségének érdekeit szolgáló programra. Amikor 1998-ban a jobboldal alakíthatott kormányt, a választás után azonnal megindítottuk a kampányt. Akkor lettem a párt elnöke. Már a tisztújítás előtt arra törekedtem, hogy erős elnökség és frakció jöjjön létre. Két akadémikus is volt az akkori szocialista frakcióban. Egyikük, Huszár Tibor azt mondta, ha körülnéz a harminchármas frakcióban, ebből két kormány kitelne. Ez bizonyosan hozzájárult a 2002-es választási győzelemhez. Kiemelt figyelmet fordítottunk a kommunikációra is. Nem bojkottot hirdettünk a velünk szemben nem barátságos médiumok ellen, hanem kommunikációs offenzívával válaszoltunk. Ehhez volt szükség az értelmiségi háttérre. Ebben az időszakban volt olyan alapszervezetünk Debrecenben, amelyben négy akadémikus tagunk volt.

–  Ehhez képest 2018-ban az egyik budapesti kerületben nyolcan voltak a helyi tisztújításon, közülük választották meg az ötfős vezetőséget. Mikor, miért és hogyan kezdődött a hanyatlás?

–  Ma sokat kellene keresni, hogy ismert és komoly felkészültségű politikusokat találjunk az MSZP soraiban, és jeles értelmiségieket a támogatóink között. Volt idő, hogy csak a filmeseket említsem, amikor Jancsó Miklós, Szabó István, Bacsó Péter, Makk Károly segítette a pártot. Amikor 2010 februárjában Brüsszelből hazatértem, az értelmiségi klubunk, a Velvet megszűnt, a vidéki alapszervezeteink meggyengültek, nem kapták már a központi ellátmányt, a párt hátországa is meggyengült. Amikor beugrottam a kampányba, Nyíregyházán odajött hozzám egy szimpatizánsunk, aki azt mondta, kár, hogy az elmúlt négy évben nem voltak ilyen rendezvények. Komikus, de megtörtént egy zempléni faluban, hogy egy idős hölgy azt mondta, nem szoktak hozzá ahhoz, hogy ilyen „nagy vezérek” ellátogatnak hozzájuk. Megkérdezte, tudom-e, ki volt itt utoljára. Néztem rá kérdőn, mire azt felelte: Rákosi Mátyás. Ez nyilván nem volt igaz, de akkor döbbentem rá, hogy itt valami nagyon el lett rontva.

–  Nem érzékelte, hogy szétesik az a párt, amelynek hat évig elnöke volt?

–  Majdnem hat évig Brüsszelben dolgoztam, ezért nem. Évekkel később az egyik akadémikusunk, aki elhagyta az MSZP-t, elmesélte, úgy került ki a pártból, hogy egy rendezvényen odalépett hozzá egy fiatal, s megkérdezte tőle: ugye te már nem akarsz párttag lenni? Ha így teszed fel a kérdést, akkor azt mondom – felelte –, ennek a pártnak már valóban nem akarok a tagja lenni. El lett hanyagolva a falu és az értelmiség is. Valaki 2013 kora őszén, egy parlamenti frakcióülésen azt mondta, nekünk nem a Klubrádió, nem az Élet és Irodalom, nem a 168 Óra közönségére kell koncentrálni, hanem az átlagemberekre. Ami jól hangzik, csak ezt a két választói csoportot értelmetlen szembeállítani egymással.

–  Csak ilyen stratégiai hibák vetették visz- sza az MSZP-t?

–  Távolról sem. Úgy gondolom, történtek hibás lépések a mi kormányaink részéről 2002 és 2010 között, a tizenharmadik havi nyugdíj visszavonása például súlyos hiba volt, megsértett hárommillió, többségében nehezen élő nyugdíjast. Ami szerintem megmagyarázhatatlan, hogy az MSZP vezetői nem védték meg „az elmúlt nyolc évet.” Nem érveltek azzal, hogy 2008 és 2009 gazdasági nehézségei jelentős részben a világot átfogó és a legerősebb gazdasággal bíró országoknak is súlyos gondokat okozó pénzügyi és gazdasági válságnak a következményei, nem pedig a Gyurcsány és főleg nem a Bajnai-kormány gazdaságpolitikájának a hibái.

–  Az őszödi beszéd mintha másról tanús- kodna.

–  Azt nem is védem. Az a mondat, hogy „majd beledöglöttem, hogy évekig nem kormányoztunk, csak hazudtunk reggel, éjjel és este”, jóvátehetetlen károkat okozott az MSZP-nek. Ez az egyetlen mondat olyan volt, mint a hordó mézben az egy csepp ciánkáli. Azt viszont még a legelfogultabb Fidesz-hívők sem hiszik el, hogy hazánkban évekig nem volt kormányzás. Vagyis a nagy vihart kavart őszödi beszéd kulcsfontosságú mondata egy indulattól fűtött, de valótlan állítás volt.

–  A lemondása után Gyurcsány Ferenc és Kiss Péter volt a jelölt a pártelnökségre.  A Financial Times a kampányban azt írta, a magyar szocialisták Tony Blair és Leonyid Brezsnyev között választanak. Nem lett volna jobb „Brezsnyevet” választani?

–  Kiss Péter mellett dönteni szerencsésebb lett volna. Egyébként rá szavaztam. Nem volt karizmatikus szónok, nem volt színes egyéniség, de azon szocialista politikusok egyike volt, akikre a hatéves pártelnökségem alatt a leginkább támaszkodtam. Tisztességes és felkészült volt, olyan ember, akire az életemet is habozás nélkül rábíztam volna. Ha 2004-ben, Medgyessy lemondását követően Kiss Péter kerül a kormányfői székbe, lehetséges, hogy 2006-ban nem nyerünk, az viszont teljesen biztos, hogy 2010-ben nem lett volna a Fidesznek kétharmados többsége. Már csak azért sem, mert akkor nem lett volna őszödi beszéd sem, ami óriási károkat okozott az MSZP-nek.

–  Hazatérése után másokkal együtt lénye-gében háttérbe szorult. Haragszik emiatt Mesterházy Attilára?

–  Nem azért haragszom, mert a döntése, hogy az öregek lépjenek hátra, engem is érintett, hanem azért, mert hibás volt a kiindulópontja, és azóta is érezhető károkat okozott az MSZP teljesítményében. Csak azt tudtam volna elfogadni, hogy azok, akik alkalmatlannak bizonyultak, lépjenek hátra. Az, hogy kor alapján teszünk különbséget, elfogadhatatlan. Nem csak sértő, célszerűtlen is. Ezzel a pártelnök lefejezte saját pártját. Ennek az lett a következménye, hogy az elnökségből korábban sikeres, népszerű miniszterek, volt államtitkárok estek ki. A pártelnökhöz való lojalitás persze indokolt követelmény, de nem elég. Ennek árát 2014-ben már megfizettük. Ez eleve befolyásolta az országos listát, a befutó helyekre sokan kerültek olyanok, akik nem tudtak sem a parlamentben, sem a médiában vonzó, meggyőző, hatékony ellenzéki alternatívát politikát képviselni.

–  A köztelevíziónak úgy nyilatkozott, hogy az MSZP-nek a talpra álláshoz olyan elnökre és elnökségre van szüksége, akiknek van kormányzati tapasztalatuk. Akinek volt, például Gőgös Zoltánnak, lemondott, Hiller István megsértődött. Maradt még Mesterházy és Ujhelyi, akik a Gyurcsány vezette Ifjúsági és Sportminisztériumban államtitkárként szereztek tapasztalatokat, ám ezek a Zuschlag-ügybe torkolltak. Ez nem a legjobb ajánlólevél.

–  Tény, hogy a jelenlegi szocialista vezetők és parlamenti képviselők közül nagyon kevésnek van kormányzati tapasztalata. Ha 2014-ben például Bajnai Gordon lett volna a miniszterelnök-jelölt, akkor a Fidesznek nem lett volna kétharmados többsége. Mesterházy azonban 2014-ben ragaszkodott ahhoz, hogy ő legyen, s ebben a párt néhány hangadója még tüzelte is. Az ő elnöksége, illetve választási bizottsági elnöksége idején, majd azt követően összesen öt választást veszítettünk el. Akkor van esélyünk a sikerre, ha ezeket a hibákat nem ismételjük meg, hanem kiküszöböljük. Válasszunk olyan elnököt, aki alkalmas egy jó teljesítményre, képes a csapat felépítésére és vezetésére, akinek a nevéhez nem fűződnek vereségek, kudarcok. Az elnökségbe pedig olyanokat kellene választani, akik megfelelnek az öt nagyon fontos követelménynek: tehetség, tudás, tapasztalat, teljesítmény és tisztesség.