Belföld

Méltó pozícióba kerül a védőnői szolgálat

Átfogó koncepció készül, konzultáció is lesz a területről, amely családpolitikai szempontból kiemelten fontos

Elsődleges lépés a védőnői ellátás állami kézbe vétele, illetve, hogy a védőnők a nekik szánt béremelést biztosan megkapják. Ennek érdekében a praxisoknak utalt többletet „védőnői pótlék” címen utalják a jövőben.

Ónodi-Szűcs-Zoltán
Ónodi-Szűcs Zoltán: Névre szóló emelés (Fotó: Botár Gergely/kormany.hu)

Július végéig kell elkészülnie az államilag szervezett védőnői ellátás koncepciójának, a jövőben ugyanis minél több, egészségügyi szempontból fontos szerepkört átadnának a területnek, ami csak forrásokkal lehetséges – jelentette be tegnap Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a védőnők napja alkalmából tartott fővárosi rendezvényen. Jelezte, tisztában vannak azzal, hogy a védőnők bérezésére szánt összeg nem elegendő, így azért, hogy az emelés „biztosan eljusson hozzájuk”, már „védőnői pótlék” címen fogják utalni a pénzt. Ez azonban nem az utolsó, csak az egyik lépés volt a sok közül, „ami még vár ránk” – mondta. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a védőnők nemcsak egészségügyi, de családpolitikai szempontból is fontos munkát látnak el, ezért elsődleges feladat az általuk végzett ellátás állami kézbe vétele. Odor Andrea országos vezető védőnő kiemelte, hogy a több mint ötezer-háromszáz védőnő hetvenöt százaléka területi védőnőként végzi munkáját, és körülbelül négyszáz szakember hiányzik a rendszerből.

Szakmai párbeszédet, személyes konzultációt indít a kormány a védőnőkkel, hogy az ötezer egészségügyi dolgozó elmondhassa véleményét a munkájáról, az őket érintő döntésekről, illetve javaslatot tehessen munkakörülményeinek javításáért – ezt már Nyitrai Zsolt jelentette be. A miniszterelnöki megbízott közölte, minden megyében és a fővárosban is lesz védőnői konzultáció, az első állomás Egerben lesz június 21-én.


Egészségügyi látkép az orvosi kamarától

Elodázhatatlan a politikai gondolkodás megváltoztatása az egészségügyről, ezért a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szakértőket kért fel a paradigmaváltást szolgáló monográfia elkészítésére – jelentette be Éger István, a testület elnöke. A bemutatott deklarációt, amely csak egy része az ősszel megjelenő teljes kötetnek, a MOK és a többi kamara is egyhangúlag támogatta. A terület finanszírozásával, a dolgozók munkavállalói szegénységének felszámolásával kapcsolatos morális adósságokról is szóló dokumentumot az állami és az országgyűlési vezetőknek is eljuttatták.


Egyre kevesebb a dohányos

A fiatalok és a felnőttek körében egyaránt csökkent a cigarettázók aránya az elmúlt években – olvasható Rétvári Bence írásbeli válaszában, amelyet a parlament honlapján tettek közzé. A humántárca parlamenti államtitkára jelezte, hatvanegy fejlesztési iroda van az országban, amely csatlakozott a dohányzásellenes programhoz, így pedig több mint ezerkétszáz embernek szerveztek leszokást segítő akciókat. Mivel tilos dohányozni közforgalmú, zárt terekben, ezért a beltéri levegőszennyezettség koncentrációja is kilencven százalékkal csökkent a vendéglátóhelyeken.