Belföld

Megújuló fővárosi szakrendelők

Kormánydöntés: további hétmilliárd jut modernizálásra

Megjelent a Magyar Közlönyben a járóbeteg-szakellátók fejlesztését érintő utolsó kormányhatározat is, amely szerint erre a célra 2021-ig további 7 735 078 705 forintot fordítanak a dokumentumban is meghatározott ütemterv szerint. A több fővárosi szakrendelőt is érintő beruházások a tavaly óta zajló Egészséges Budapest Program (EBP) részei.

A fővárosi és Pest megyei egészségügyi szakellátás teljes megújítását célzó EBP összköltségvetése hétszázmilliárd forint, ebből alakítják ki azt a három nagy budapesti centrumkórházat is, amelyeknek építészeti tervpályázatai napokon belül megjelenhetnek.

A mostani határozat szerint az abban felsorolt járóbeteg-szakellátók fejlesztésére jövőre 1 869 132 698 forintot, 2020-ban 3 335 899 047 forintot, 2021-ben pedig 2 082 265 861 forintot fordítanak. A támogatásból az egyik legtöbbet a Jahn Ferenc Kórház – XX. kerületi Szakorvosi Rendelőintézet kapja, több, mint 2,5 milliárdot. Az intézmény az összeget egyebek mellett „az épület műszaki korszerűsítésére és bővítésére, az informatikai eszközök modernizálására, valamint új orvosi berendezések beszerzésére” költheti el.
A második legnagyobb támogatást, több mint 1,9 milliárd forintot szánnak a felsorolt szakrendelők közül a XXI. kerületi Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálatra, a jelentős támogatást egyebek mellett az egynapos sebészet és az orvosi műszerpark fejlesztésére, a korábbi Csepeli Szülőotthon épületének teljes felújítására és orvostechnikai, valamint informatikai felszerelés beszerzésére is elköltheti majd az ellátó.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom