Belföld

Megpróbálják meneszteni Schwezoffot

„Huszonöt képviselő-testületi tag indítványának tárgyalása az ügyvezető igazgató visszahívása tárgyában és személyi kérdésben titkos szavazás” – olvasható a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) rendkívüli közgyűlé­sének január 15-i összehívásáról szóló meghívóban, amely a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) honlapján jelent meg.

Az érintett, Schwezoff Dávid BZSH-ügyvezető alapszabály-ellenesnek tartja az összehívás módját. Ismert, a transzvesztita múltú Schwezoffot a Mazsihisz vezetésén túl több hitközségi tag is lemondásra szólította fel, mondván, méltatlan lett a posztjára, ennek elérésére tesznek kísérletet a közös imával záruló közgyűlésen.
Az ügyvezető legutóbb azzal okozott felháborodást, hogy leváltotta a Dohányi utcai zsinagóga főrabbiját, Frölich Róbertet, s menesztette feleségét, Frölich Katalint is. Megírtuk, információink szerint mindketten közbenjártak a zsinagóga beléptetési rendszerének ügyében, részben azért, hogy a korábbi visszásságok ne kerüljenek napvilágra. Erre hivatkozott Schwezoff is, amikor közölte eltávolításukat. A házaspár perel, miközben a beléptetési rendszer miatt tett feljelentés nyomán a rendőrség már nyomoz, hűtlen kezelés gyanújával. Schwezoff szerint a Kunos Péter Mazsihisz-ügyvezetőhöz köthető céget akarták Frölichék helyzetbe hozni.