Belföld
Megmentett brüsszeli támogatások
Parlamenti vitát kezdeményez a kormány az uniós fejlesztési ciklusról

Az MSZP megtervezte és ellehetetlenítette a források lehívását, a jelenlegi kormány megmentette és kifizette azokat – így jellemezte a 2007 és 2013 közötti uniós fejlesztési ciklust Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az erről tartott tegnapi parlamenti beszámolójában. A hét év alatt Magyarország 9536 milliárd forint értékben kötött fejlesztési szerződéseket, és mára 9041 milliárdot kifizetett. Ebből a 2010-es kormányváltásig csak 940 milliárd forintot fizetett ki a szocialista kormány – emlékeztetett Lázár, aki kitért arra is, hazánk ez idő alatt kétezer-ötszázmilliárd forintot fizetett az Európai Unió kasszájába, vagyis összességében Magyarország többet kapott, mint adott, e források révén pedig fejlődhetett. De a gazdagabb tagországok is jól jártak 2004-es csatlakozásunkkal, hiszen lemondtunk függetlenségünk egy jelentős szeletéről, a piacvédelemről, a kereskedelempolitikai önállóságról, a vámok lehetőségéről. Hét év alatt 236 kilométer vasút épült vagy újult meg hazánkban, 1066 kilométer kerékpárút létesült, 537 kilométer új utat építettek és 2849 kilométert újítottak fel. Szólt arról is, 2010 óta félmillió új munkahely jött létre, ezek közül 134 ezerhez vettek igénybe uniós támogatást. A vállalkozások 1651 milliárd forint támogatást hívtak le, fejlesztések folytak 521 iskolában, húsz egyetemen és 163 kórházban. A pénzek felhasználásának szabályossága megfelel az uniós átlagnak, azok elköltése után kevesebb mint kétszázaléknyi hibát talált az EU – annak dacára, hogy 2010 után meghonosodott nálunk a „feljelentés kultusza”. A miniszter a kormány nevében kezdeményezi, hogy a tavaszi ülésszakban vitassák meg a fejlesztési ciklus tanulságait.
A Jobbik részéről Z. Kárpát Dániel az uniós szerződések újratárgyalását sürgette, a szocialista Gőgös Zoltán pedig azt mondta, a kormány csak „idegen tollakkal ékeskedik”. Az LMP-s Schmuck Erzsébet az előző kormányokat is kritizálva úgy fogalmazott, a lopás folytatódott, a zseb változott.
A KDNP-s Hollik István napirend előtti felszólalására Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke úgy reagált, a kormány továbbra is eltökélt, és nem fogadja el a kötelező betelepítési kvótát. Nem engedik meg, hogy a magyarok feje fölött döntsék el, kikkel kell együtt élniük.
Röviden
- Kövér László házelnök a tegnapi ülésen ismertette a mentelmi bizottság döntését, amely szerint a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság megsértette Gőgös Zoltán (MSZP) mentelmi jogát.
- A kormány szigorított a közbeszerzési eljárásokon és szélesebbre tárta a kaput a kis- és közepes vállalkozások számára – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a közbeszerzési törvény vitájában. Az intézkedéscsomag eleme az alacsonyabb referencia- és tőkemutató-követelmény és az ötvenszázalékos előleg lehetősége. A módosítás pénzügyi segítséget jelent, s a brüsszeli elvárásoknak eleget téve transzparensen juttatja el a forrásokat – tette hozzá az államtitkár. Arra kérte a pártokat, a politikai jelszavakon túl mérlegeljék a támogatást. A vitában Gúr Nándor (MSZP) azt mondta, a közbeszerzések terén erősítésre van szükség, ellenkező esetben tér nyílik a korrupciónak.
A jobbikos Apáti István szerint a jogszabályt idejekorán módosítják. Szerinte „nem ördögtől való”, ha vannak kivételi szabályok, a hét kört azonban túlzottnak tartotta.
- A Fidesz arra kéri az ellenzéket, ha valóban tenni akar a gyermekekért, akkor cselekedjen is, támogassa a kormány törvényjavaslatát a mai zárószavazáson a gyermekétkeztetés kibővítéséről – reagált a kormánypárt a független Szabó Tímea szavaira, aki bírálta a Fidesz javaslatát. A kormánypárti frakció szerint a törvénymódosítás alapján jövőre már a szünidőben is ingyen étkezhetnek a rászoruló gyermekek, a magyar állam fizeti ennek költségeit. Soha annyi magyar gyerek nem kapott ingyen enni, mint most – hangsúlyozta közleményében a Fidesz. Hozzátették: Magyarország ma az egyetlen európai ország, ahol a kisgyermekek kilencven százaléka naponta háromszor jut ingyenes étkezéshez.