Belföld
Megkezdődött a várólisták csökkentése
A kormány célja, hogy egyetlen műtétre se kelljen két-három hónapnál többet várni
„A program tehát sikeresen elindult” – írta pénteki közleményében az intézet. Felidézték, a kormány ebben az évben összesen hatmilliárd forintot biztosít a területre, ami nagyjából ezerötszáz műtét árát fedezi.
A pénztár közlése szerint a végső cél az, hogy a program végére a betegeknek ne kelljen a kisebb műtéteknél két-három hónapnál, a nagyobb, ortopédiai beavatkozások esetében pedig fél évnél többet várakozni. Kitértek arra is, hogy a várólistákat vezető intézményekkel együttműködve felmérték, hogy a normál éves műtéti programjukon túl a mostani többletforrás terhére hány beavatkozást tudnak még elvégezni – ennek alapján ugyanis pontosan megtervezhető a 2015. évi várólista-csökkentési intézkedések második üteme, amely akár huszonnégy ezer beteg kezelésének időpontját hozhatja előbbre.