Belföld

Megkezdődhet a mobil gát tervezése

Cáfolta a római-parti védművel kapcsolatos információkat Szeneczey Balázs

Nem kell új közbeszerzést kiírnia és lefolytatnia a fővárosnak a Római-partot is magában foglaló Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmének ügyében – reagált lapunknak Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes a Népszabadság tegnapi számában megjelent írással kapcsolatos kérdéseinkre.

A cikk szerint „sokadszorra kezdheti elölről a gátberuházást a fővárosi önkormányzat”, ugyanis a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette a tender eredményét. A szerző hozzátette azt is, hogy Budapest „visszaeső jogsértőként” a szokásosnál nagyobb bírságot kapott.

A főpolgármester-helyettes szerint a testület határozatának kézbesítésétől számított harminc napon belül az eljárás lezárható, az „öblözet védelmének tervezése pedig heteken belül megkezdődhet”.

Ismert, a még júliusban kiírt tervezői tenderen a főváros a szakmailag összességében legmegfelelőbb ajánlatot benyújtó pályázót hirdette ki nyertesként, amelyet a második helyezett Keviterv Akva Kft. a bizottság előtt megtámadott. „A Közbeszerzési Döntőbizottság múlt csütörtöki – az ajánlatkérő eljárást lezáró döntését, és nem a teljes eljárást megsemmisítő – határozata nem foglal állást abban a kérdésben, hogy a nyertes ajánlatát érvénytelenné kellett volna nyilvánítani” – magyarázta Szeneczey Balázs, aki szerint a dokumentum mindössze annyit rögzít, hogy a nyertes ajánlatában olyan ellentmondás található,

amely „egy további felvilágosítás-kéréssel feloldható”. Így a Mélyépterv Komplex Zrt. – Viziterv Consult Kft. közös ajánlattevők által összeállított válasz ismeretében a fővárosnak ismételten döntenie kell az ajánlat érvényességéről, esetleges érvénytelenségéről, valamint összességében a közbeszerzési eljárás eredményéről.

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a még a 2013-as árvíz előtt kiválasztott tervező, az Erbo-Plan Kft. elkészítette ugyan a római-parti mobil gát tervét, s meg is kapta a környezetvédelmi engedélyt, az azonban már nem alkalmas a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmének teljes körű megoldására, ugyanis a 2013-as, rekordvízszinttel járó árvíz miatt változtak a jogszabályok, a szakmai előírások és a műszaki kihívások.