Belföld

Megkapta a támogatást az emlékév

Döntött a kormány, Szent Márton püspök tiszteletéről is szól majd 2016

A kormány Szent Márton-emlékévvé nyilvánította a 2016-os esztendőt – olvasható a Magyar Közlönyben ismertetett határozatban.

Mint lapunk elsőként, Veres András szombathelyi megyés püspök nyilatkozatát ismertetve megírta, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia még tavaly kezdeményezte a kabinetnél, hogy Szent Márton püspök tiszteletére, születésének ezerhétszázadik évfordulója alkalmából – úgymond – hirdessen „világi” emlékévet is, miután a katolikus egyház maga ezt már megtette. A mostani döntésnek megfelelően a kabinet „egyetért azzal, hogy a pannonhalmi bencés apátság Szent Márton-emlékévvel összefüggő feladatai, beruházásai és programjai megvalósítása, illetve a Szent Márton titulusú templomokra vonatkozó beruházások és programok céljára 955,0 millió forint összegű költségvetési támogatás álljon rendelkezésre”.

Veres András lapunknak korábban elmondta, a későbbi tours-i püspökről köztudott, hogy az ókori római Savariában látta meg a napvilágot, a szombathelyi egyházmegye számára ezért különösen is örömteli küldetés, egyben büszkeség, hogy ezt az ünnepet minél többek számára elérhetővé tegye. Az emlékév középpontjában éppen ezért az ő alakjának a bemutatása lesz, az idén egyfajta missziós tevékenységet terveznek, 2016-ban pedig várják a zarándokokat. A püspök egyébként az első szent volt, aki nem vértanúként halt meg. „Élete során nem vonakodott a munkától, mégis leginkább a szegények felé való odafordulásáról lett ismert. Ezért is választottuk az emlékév jelmondatául: Felemelő szeretet. Napjainkban is hatalmas szükség van ugyanis erre az erényre” – magyarázta Veres András. A tematikus esztendő kapcsán érdemes megjegyezni, a magyar állam meghívta Ferenc pápát, ám az egyházfő reménybeli látogatásának egyelőre nem ismert a pontos időpontja.