Belföld

Megint tárgyalnak a kancellárokról

Egy asztalnál az egészségügyi államtitkárság és a magyar kórházszövetség

Újabb egyeztetés kezdődött a tervezett kórházi kancellária-rendszerről az államtitkárság és a Magyar Kórházszövetség között – értesült lapunk. Eddig három koncepció készült.

Ismét tárgyalni kezdett az egészségügyi államtitkárság és a Magyar Kórházszövetség a kórházi kancelláriarendszer kialakításáról – tudta meg lapunk. Ismert, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár július elején bejelentette, a gazdálkodási és a fenntartói feladatok ellátására kancellárokat neveznének ki a kórházaknál. Indoklása szerint ugyanis az ellátórendszer bizonyos része nem az ellátás, hanem „önmaga fenntartásáért végzi tevékenységét”, ezen változtatnának. Eddig három forgatókönyv készült, ezek a kormány elé kerülnek. A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) azonban, dacára annak, hogy rendszeresen egyeztetett az államtitkársággal a koncepció kidolgozása alatt, tizenhat pontban fogalmazta meg ellenvéleményét a kancellári struktúra bevezetését illetően. Egyebek mellett kifogásolta, a bevezetés és a megvalósítás körülményeit jelentősen rontja, hogy a változás meghirdetése mellett született egy kormányhatározat a háttérintézmények átalakításáról is.

Ónodi-Szűcs a lapunknak adott interjúban nemrég mindezt úgy kommentálta, a kormány felelőssége, hogy a magyar kórházak pénzügyileg rendben legyenek, a rendszer a felsőoktatásban már bizonyított, csökkent az adósság, stabilabb a működés. Kijelentette, elképzelései fél éve változatlanok, így a bejelentés nem érhette meglepetésként az MKSZ-t. „Ezzel szemben azt állítani, hogy eddig sem a kórházi menedzsmentek álltak a változások az útjában, nem fedi a valóságot, sőt, arcpirító. A kiadott nyilatkozatuk alapján úgy tűnik, mintha nem ismernék a részletes anyagot” – fogalmazta meg az államtitkár, aki ugyanakkor kijelentette azt is, nem háborúzni szeretne, hanem megoldást találni. A kancellári rendszerrel kapcsolatban az MKSZ és az államtitkárság néhány hete közös sajtótájékoztatót is meghirdetett, ám az elmaradt, és azóta sem tartották meg.