Meghallgatják a szakma észrevételeit

– A szakma nevében kikérte magának azt a közszájon forgó kijelentést, amely szerint a pénzügyi döntéshozók bizalmatlanok az egészségüggyel szemben. Miért?

– Egy korábbi, többnapos konferencián Zombor Gábor egészségügyi államtitkár is felvetette a problémát. Ez egy régóta húzódó általános probléma, amelyet most nevesítettek is, tehát a teljes konfliktus bizalmi kérdéssé alakult át. Két dolgot azért érdemes megkülönböztetni. A pénzügyi döntéshozó nyilván gazdasági szempontból megnézi, hogy eredményes-e az adott kórház működése, pazarol-e, vagy képes jól beosztani a pénzét. A másik pedig, hogy a rendszerben dolgozik több mint százezer ember, aki nagyon is érzékeny a financiális dolgokra, hiszen olyan fizetést kap, amellyel ismét az ágazatok közötti rangsor legaljára került. Mint kamarai elnök az engem megválasztók nevében azt kell, hogy mondjam: azt a sebészt, mentőorvost, belgyógyászt vagy bármelyik orvost, aki ott áll a végeken, és időt, energiát nem kímélve igyekszik segíteni, gyógyítani a betegeket, borzasztóan sérti, hogy a „pénzügyérek”, akiknek halvány fogalmuk sincs az ő munkájáról, így vélekednek.

– Ez érthető. Viszont a bizalmatlanság ebben az esetben valószínűleg nem a szakorvosoknak vagy az ápolóknak szól. Nem így látja?

– Részben igaza van. Nyilvánvaló, hogy amikor azt mondják, az egészségügy feneketlen pénztemető, akkor az nem kifejezetten az „átlag” orvoskarnak szól. Csakhogy amikor az „átlag” orvos ezt hallja a médiában, nem tud e szavaktól elvonatkoztatni, hanem megsértődik, mivel része a rendszernek. Az ilyen kijelentések – még ha nem is az orvosok zömének szólnak – a szereplőkben rossz szájízt és téves gondolatmeneteket szülnek.

– A kamara jubileumi küldöttgyűlésén fogalmazta meg Zombor Gáborral együtt, hogy az egészségügyi kormányzat végre szakmai partnernek tekinti a MOK-ot. Korábban viszont az egyik legnagyobb gondjuk az volt, hogy nem veszik figyelembe a javaslataikat. Tehát érdemben változott a helyzet?

– Valóban, ez a kapcsolat nagyon más lett. Túlzás nélkül állítható, most megérti az egészségügyi kormányzat a kamara „érted haragszom, nem rád” hozzáállását. Mondhatnak akármit, az ágazat élén végre olyan ember áll, aki szakmaiságában és emberi tulajdonságaiban jóval előbbre tart elődei­nél. Például azért is, mert nem sértődik meg a kritikán, hanem tudomásul veszi, és adott esetben elfogadja. Illetve előállt egy olyan szakmai programmal, amelyet időtlen idők óta nem csinált meg senki. Ehhez hasonló javaslatokat korábban tettünk mi is, de soha senkit nem érdekelt. Most először a köztestület úgy találhatná meg a helyét, hogy a politikával nem mindig és mindenben áll kontrában. Természetesen előbb-utóbb eljön a kontrák ideje is, például ha elkezdeném sorolni, hogy melyik kórházban mi a helyzet. Viszont ezt is ki kell mondani. Most nyitottságot látunk.

– Néhány napja Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség előző elnöke egyrészt a hálapénzkérdés megoldását sürgette, másrészt azt mondta, a paraszolvencia éves szinten nagyjából negyven-nyolcvan milliárdos adózatlan jövedelmet hoz az érintett orvosoknak. Valóban léteznek erről pontos statisztikák?

– A hálapénzzel kapcsolatban mindenfajta becsléstől kategorikusan távol tartom magam, mivel a jelenségnek jellemzője, hogy a kifizetések „asztal alatt” történnek, vagyis semmilyen formában nem ellenőrizhetők. A szocialista érában például előfordult, hogy a paraszolvencia mértékét háromszázmilliárdra taksálták. Pedig azt nem becsülni kell, hanem meg kell szüntetni. Újra és újra felteszik azt a lemezt, hogy ha a hálapénzt legálisan be lehetne csatornáztatni a rendszerbe, minden megoldódna. Először is: amennyiben a negyven-nyolcvan milliárdos becslés helyes, akkor is nagyon kevés, ágazati szinten jóformán semmire sem lenne elég. Kettő: illúzió az egész, hiszen nem lehet ezt a pénzt becsatornáztatni, mert ha megteszem, felrúgom a társadalmi szolidaritás rendszerét, mivel a klasszikus társadalombiztosítás alapelvein nyugvó állami egészségügyet működtetünk. Egyetlen dolgot lehet tenni: radikálisan kiirtani a rendszerből. Amennyiben ez nem történik meg, egyre több szakorvos vándorolhat át a magánellátásba, ami ugyan nem emigráció, mégis rengeteg problémát generál.

– A kormányzati terveknek épp az egyik sarkalatos pontja a magán- és a közellátás markáns szétválasztása. Akad, aki kifejezetten támogatja az elképzelést, viszont néhány kórház komolyan kétségbe esett tőle. Mi a kamara álláspontja?

– Részleteket erről még nem lehet tudni, az államtitkárság először az érintettekkel tárgyal. Az irányt alapvetően helyesnek tartjuk, mivel tisztázni kell ezt a viszonyt. Az egyik bizalmatlansági tényező éppen innen ered. Ebben a kérdésben erre okot ad az orvoskar, mivel az európai munkaidő-szabályozást áthágva rengeteg túlmunkát is végez. Egyrészt a betegek ellátása miatt, másrészt azért, mert nem tud megélni az alapjövedelemből. Viszont ha ezt a szerkezetet megnéznénk közelebbről, kiderülne, sehol nincs annyi ember, amennyi valójában kellene. Tehát hogyha csak a biztosító által finanszírozott betegszámot nézzük, még ahhoz mérten is borzasztóan kevés orvos van a rendszerben. A humán-erőforrási számadatokkal eddig senki sem tudta érdemben szembesíteni a pénzügyi döntéshozókat.

– Említette, 2012–13-ban elindult valami az orvosi fizetésemeléseket illetően, ám nem látja sok esélyét annak, hogy ez jövőre folytatódik. Az ígéretek viszont nem erről szólnak. Tud valami konkrétumot ezen a téren?

– Abban az esetben, ha megmarad az a költségvetési keret, amelyről most tudunk, nem kerülhet sor az emelésre, mert nem telik rá belőle. Az alapellátás fejlesztéséről esik a legtöbb szó, ami tagadhatatlanul égető és fontos lépés, és egyébként nemrég jelentették be, hogy havonta százharmincezer forintot kapnak a praxisok. Viszont például a fogorvosi alapellátás nem kap egy vasat sem. Holott a szakprevenció és az ellátás komoly, onkológiai, rákmegelőző jelentőséggel is bíró tényező, amelynek a következményei lecsapódnak az általános orvoslásban. A fogorvosi ellátás ezer sebből vérzik, még többől, mint a háziorvosi. Ennek ellenére megint kimaradt a konszolidációból.

– Maradva a háziorvosoknál: egyre több szó esik egy alapellátási törvényről. Mit kellene tartalmaznia a szabályozásnak, hogy mindent lefedjen?

– Tény, hogy a kérdéskör jelenleg roppant szövevényes, rendszerezve össze kellene fogni, így mindenképpen hasznosnak tartom a szándékot. Az államtitkár az Országgyűlés népjóléti bizottságának előadott expozéjában kiválóan megfogalmazta azokat a sarokpontokat, amelyeket fontos rögzíteni a törvényben. Világosan le kell fektetni, hogy az állam a háziorvosoktól adott szolgáltatásért cserébe mit vár el, a praxisok milyen felszerelést kapnak és kitől, milyen lehet az asszisztencia, továbbá rendben legyen a jogbiztonság, és sorolhatnám. Szerteágazó és alapos szakmai munka kell hozzá, a pontos kivitelezését még nem látom, de ha jól tudom, három hónap van még a véglegesítésig. Bízom abban, hogy emögött is áll majd értelmes szakmai párbeszéd.

– Tud valamit arról, mikorra várható a jogszabály hatályba lépése?

– Elméletben a jövő év első negyedévének végéig kellene elkészülnie a tervezetnek, így a tavaszi időszakban már a kormány elé kerülhet. Ennél pontosabbat azonban nem tudok róla mondani.