Belföld
„Megérte jó hangosan tiltakozni”
Végképp lekerült a napirendről a Párkányba tervezett óriási hulladékégető

Romanek Etelka (Fotó: MH)
Bár bejelentkeztünk ügyfélként, mégis csak az internetről értesültünk arról, hogy a HC Logistik Sro. elállt a párkányi (Sturovo) ipari parkba szánt hulladékégető megvalósításától – mondta tegnap lapunknak Romanek Etelka. Esztergom fideszes polgármestere a beruházást ellenző szlovákiai petíciós bizottság nevében eljáró Farkas Iván honlapjára utalt. A Magyar Közösség Pártja (MKP) régiófejlesztési alelnökének tájékoztatása szerint a vállalat a Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériumához benyújtott beruházási szándékát visszavonta, ezért a tárca az engedélyezési eljárást megszüntette.
Mint arról az elsők között beszámoltunk, februárban került nyilvánosságra, hogy egy évente húszezer tonna autógumit és műanyag termékeket feldolgozó hulladékégetőt terveznek az egykori párkányi papírgyár területére. A létesítmény száznegyven oldalas szlovák nyelvű dokumentumát csak Párkány honlapján és a városháza hirdetőtábláján tették közzé.
Ennek az anyagnak a lefordítása sajnos súlyos tétel volt, de ha úgy nézzük, hogy a tiltakozás ilyen eredményt hozott, akkor megérte a kiadás – mondta ezzel kapcsolatban Romanek Etelka. A projekt ellen széles körű tiltakozás bontakozott ki a Duna mindkét oldalán. A párkányi képviselő-testület nem hivatalos úton – gyakorlatilag a legnagyobb közösségi oldalról – Esztergomból értesült a beruházásról. Néhány nap múlva rendkívüli testületi ülésen egyhangúlag leszavazták a hulladékégetőt támogató Eugen Szabo polgármestert, és kollektíven elutasították az üzem telepítését.
Az MKP a hulladékhasznosító ellen három és fél nap alatt többmint hétezer-háromszáz aláírást gyűjtött össze a tizenegyezer lakosú településen, valamint tiltakozott a beruházás ellen Komárom-Esztergom Megye Közgyűlése és az esztergomi önkormányzat is, mivel a térségben uralkodó széljárás miatt a környezetszennyezés legnagyobb része a magyar oldalt sújtotta volna. A Földművelésügyi Minisztérium a finnországi Espooban aláírt egyezmény szerinti értesítést kért a beruházásról, majd a Pozsonyból beérkezett tanulmányt magyarra fordította, és a hulladékégető üzem országhatáron átterjedő hatásait értékelő vizsgálatot készített, amelyet az érintettek véleményezhettek. Romanek Etelka hozzátette, a döntés ellen tizenöt napig lehetett fellebbezni, de tudomása szerint erre nem került sor.