Belföld

Megerősítik a háziorvosi szolgálatot

A jövőbeni intézkedések csaknem hétezer egészségügyi dolgozót érintenek

Adókedvezményekkel is segítenék az egészségügyi dolgozókat, de csökkentenék az orvosok adminisztratív terheit is a következő évben – jelentette be tegnap Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A következő évi költségvetésről szólva kijelentette, ahogy az oktatásban, úgy az egészségügyben sem terveznek „strukturális” elbocsátásokat, és folytatnák a béremeléseket is.

Az egészségügyben a legfontosabb iránynak a háziorvosi szolgálat megerősítését tekintik, s ami biztosan tudható, hogy a területnek a következő évben tízmilliárd forintos pluszforrást különítettek el. Ezen felül átgondolás alatt van a praxisok helyzete is, mivel az orvosok számára vonzóvá szeretnék tenni az alapellátást, hogy ne maradjon üresen egyetlen körzet sem. A jövőbeni, vonatkozó intézkedés csaknem hétezer egészségügyi dolgozót érint – tette hozzá a tárcavezető.

Szintén tegnap a kormány az Országgyűlés elé terjesztette a gyógyszertárak helyzetéről szóló jelentést, miszerint „bevált” a patikatörvény, és jelentősen javult a lakossági gyógyszerellátás biztonsága. A dokumentum szerint a hazai patikák beszállítók felé fennálló tartozásállománya csökkenő tendenciát mutat, míg „jövedelmezőségük” az elmúlt három évben több mint kétszeresére nőtt. Emellett stabilizálódott a közforgalmú gyógyszertárak száma is, a veszteséges vállalkozások aránya pedig felére csökkent. Ismeretes, hogy a 2010-es kormányváltás után a patikák működésében jelentős változások zajlottak, az Országgyűlés pedig elfogadta az új patikatörvényt, aminek célja, hogy a gyógyszertárak többségi tulajdonba kerüljenek. Ennek alapján az üzleti tulajdonrésznek 2014-re meg kell haladnia a huszonöt, 2017-re pedig az ötven százalékot. Mindezt a kormány hitelprogrammal és tőkeprogrammal segíti, az elővásárlás joga pedig ahhoz nyújt segítséget, hogy az üzletrészeket elsősorban maguk a gyógyszerészek vásárolhassák meg.

A jelentés szerint a kormány továbbra is elkötelezett abban, hogy egyre több patikus számára elérhetővé tegye 2017. január 1-jétől a többségi tulajdonszerzést.


Megújult a Gottsegen, a fővárosi szívkórház

Elkészült a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főépületének energetikai korszerűsítése, így a jövőben kevesebbet kell költeni fűtésre – jelentette be tegnap Ofner Péter, az intézet főigazgatója. Úgy látta, a harminchét éves épületben időszerű volt a fejlesztés, amit idáig a gyenge szigetelés miatt csak jelentős hőveszteséggel lehetett felfűteni. Beneda Attila egészségügyért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a beruházás része annak a háromszázmilliárdos fejlesztésnek, amelynek köszönhetően megújulnak az ország egészségügyi intézményei. Kiemelte, a program azért is jelentős, mert az uniós fejlesztési pénzekből a közép-magyarországi régióba sokkal kevesebb pénz jutott.