Belföld
Megerősített igény a konszenzusra
Évekig is hajlandó egyeztetni a kormány a Sorsok háza végleges koncepciójáról

Akár évekig is eltarthat a Sorsok háza koncepciójának véglegesítése, miután a kormány csak a zsidó közösségek teljes egyetértésével hajlandó megvalósítani a holokauszt gyermekáldozatainak budapesti emlékhelyét. Ennek érdekében nem csak hazai, de nemzetközi konzultációt is lefolytatnak, így megkeresik többek között az izraeli Jad Vasem intézetet is – értesült lapunk. Információinkat a Zsidó Közösségi Kerekasztal csütörtöki ülését követő tájékoztatón lényegében megerősítette Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki aláhúzta: mindenkinek az az érdeke, hogy konszenzussal és békességgel jöjjön létre a Sorsok Háza, nem pedig az, hogy botrány vegye körül.
Közölte, a kormány minden érintett szervezetnek megküldte véleményezésre az elképzeléseket. „A magyarországi zsidó közösség véleménye, szempontjai és támogatása nélkül ezt az emlékhelyet, oktatási központot, múzeumot nem lehet létrehozni” – tette egyértelművé sokadszorra a miniszter, megjegyezve, a vitákat nem elfojtani, hanem lefolytatni kell.
Megírtuk, Schmidt Mária a napokban úgy nyilatkozott, megszűnt a kommunikáció, amióta Lázár maga mellé vette főtanácsadónak Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz korábbi ügyvezető igazgatóját, sőt, közölte, a Miniszterelnökség akadályozza a projekt megvalósítását. Úgy tudjuk egyébként, a Magyar Tudományos Akadémia lesújtó véleményt fogalmazott meg az előzetes koncepció kapcsán, tárgyi tévedésekre is rámutatva. Kormányzati forrásunk úgy fogalmazott, ennek alapján „slendrián, igénytelen anyag született”, ami jelenlegi formájában vállalhatatlan.
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület a holokauszt hetvenötödik évfordulójára, 2019-re központi budapesti holokauszt-emlékmű felállítását javasolja. Lázár szerint ezt a zsidó szervezetek belső egyeztetésen vitatják majd meg, így „ehhez a kormánynak nincs viszonya jelen pillanatban”. Úgy tudjuk azonban, a kabinet hajlik arra, hogy támogassa az elképzelést, de csak külső szereplőként, nem lebonyolítóként.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke úgy fogalmazott, a „Sorsok Háza problematikája nem a mi térfelünkön pattog, a kormánynak kell megoldani olyan kérdéseket, amelyekben mi nem vagyunk kompetensek”. A biztonsági kérdésről annyit mondott, prezentációt tartottak a témában, a Belügyminisztérium teljes együttműködési készségéről biztosította a résztvevőket.