Belföld
Megcáfolt liberális rasszistavádak
Buddhista roma iskolát vezető, volt SZDSZ-es képviselő támadt neki a cserkészeknek, faji alapú kirekesztést emlegetve
A balliberális média a napokban felkapta: Derdákék úgy vélik, vallási és származási alapon utasították el őket. Az intézmény honlapján elérhető írás szerint a cserkészszövetség jobboldali, nacionalista befolyás alá került, „cigányellenességgel átitatott” szervezet.
Csakhogy a valóság ezzel szemben az, hogy az iskola hozzájárulás nélkül is alakított csapatot, sőt, tábort is szervezett, s az erről szóló beszámolóban pedig az országos szövetséget kritizálták, az említett vádakkal. Erre a Magyar Cserkészszövetség megtagadta a cserkész név használatát a csoporttól, az írás alapján ugyanis úgy ítélte meg, az iskola vezetése nem tud azonosulni az értékeikkel, és nem működhetnek együtt olyan intézménnyel, amely a nyilvánosság előtt támadja őket. Szó sem volt a 168 Óra által kiemelt etnikai alapú kirekesztésről, ráadásul a szövetség utalt arra is, az integrációban hisznek, ezért sem támogatnák egy csak romákból álló csapat felállítását.
Ami az ügyet kirobbantó Derdákot illeti, a szociológus aktivista annak idején SZDSZ-es országgyűlési képviselő volt, dolgozott a Gyurcsány-kormány által létrehozott az Oktatásért Közalapítványban, majd több oktatási intézmény sikertelen megszervezése után, a Dzsaj Bhím nevű buddhista közösséggel közösen hozta létre 2007-ben a Dr. Ámbédkar Iskolát. Bár politikailag elvileg független, a minapi józsefvárosi időközin az ellenzéki polgármesterjelölt Győri Péterre való voksolásra buzdított. Pár éve a szintén buddhista Orsós Jánost és őt a budapesti melegfelvonulás után szélsőségesek megtámadták, ők pedig a szerintük nem megfelelően eljáró rendőrségnek mentek neki. A hatóság közölte, nem tudnak segíteni, ha az érintettek nem működnek közre. Márpedig Derdákék még az orvosi látlelet elkészítése előtt elhagyták a rendelőt.