Belföld
Megalakul a GYEMSZI jogutódja: az Állami Egészségügyi Központ
Újraszabályozzák a mentőszolgálat feladatkörét
Ennek alapján újraszabályozzák a mentőszolgálat feladatkörét, s megváltoznak az ágazatban tevékenykedő szakmai kamarák választásával kapcsolatos szabályok is. Az intézményrendszer átalakításában érintett Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) helyett jogutódként a jövőben az ÁEEK gyakorolja majd az államot megillető tulajdonosi jogokat az egészségügyi szakellátáshoz használt állami vagyon fölött.
Idetartozik, hogy hétfőn elfogadták a jövő évi költségvetésről szóló törvényt is, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) pedig közzétette honlapján a gyógyszerellátáshoz kapcsolódó főbb számokat. Hankó Zoltán, a testület elnöke az Elitmed.hu-nak úgy nyilatkozott a témában, hogy a gyógyszerésztársadalom szerint a büdzsé a gazdasági stabilizációt támogatja.
A törvény egyébként az ideivel azonos kondíciókat rögzít, a gyógyszertámogatás és a gyártói befizetés két-két milliárd forintos növelését leszámítva. Előbbire tehát idén 224,414 milliárd jut, míg a közforgalmú patikák működési támogatására pontosan ugyanannyit szánnak: hétszázmillió forintot.
A költségvetési törvény tartalmazza a Patika Hitelprogram kamattámogatását és a Garantiqua Hitelgarancia Zrt. készfizető kezességvállalását is a többségi gyógyszerészi tulajdoni hányad megszerzését segítő hitel- vagy kölcsönszerződéshez. A gyógyszertári tulajdoni hányad állami elővásárlására az ideivel azonos, kétszázötvenmillió forintot irányoztak elő. Hankó Zoltán szerint úgy tűnik, elindult a stabilizáció, és látható, hogy milyen eszközökkel konszolidálható a szektor. Emellett – fűzte hozzá – minden elem szerepel a tervezetben, ami az idei költségvetésnek is a része.