Belföld

Még mindig nincs gyanúsított az EMIR-ügyben

Az új büntetőeljárási törvény rendelkezései szerint egyelőre a felderítés szakaszában van a Gyurcsány–Dobrev család felelősségét is felvető botrány miatt indult nyomozás

Már a Nemzeti Nyomozó Iroda jár el az uniós forráskezelés 2010 előtti kiszervezése miatt hűtlen kezelés gyanújával indult eljárásban. Amíg nem történik gyanúsítotti kihallgatás, az új törvény szerint már nincs határideje a nyomozásnak – értesültünk.

Gyurcsány–Dobrev
Gyurcsány Ferenc felesége is érintett lehet a tizenhétmilliárdos károkozásban (Fotó: Ficsor Márton)

Továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás az úgynevezett EMIR-ügyben, azt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda teljesíti – közölte lapunk megkeresésére Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A vádhatóság legutóbb augusztus 13-ig hosszabbította meg az eljárás határidejét, az új büntetőeljárási törvény (Be.) miatt azonban július elsejétől más szabályok érvényesek. A jogszabály ugyanis nem állapít meg rövidebb, az ügyészség által meghosszabbítható határidőket, határidő meghatározása csupán a gyanúsítotti kihallgatás időpontjától szükséges. Onnantól kezdve ugyanakkor legfeljebb két és fél évig tarthat a procedúra. Az új Be. szabályai szerint ugyanis a nyomozás két fő szakaszra oszlik, a felderítésre és a vizsgálatra. A nyomozás két szakasza közötti válaszvonalat a gyanúsított kihallgatása jelenti. Mivel az EMIR-ügyben még itt tartanak, egyelőre a nyomozó hatóság az „ügy ura”.

A gyanúsítotti kihallgatást köve­tően, a nyomozás vizsgálati szakba lép, amelyben az ügyész már irányítási jogkört gyakorol, a „nyomozó hatóságot eljárási cselekmény elvégzésé­re utasíthatja”.

A nyomozást egyébként legutóbb augusztus 13-áig hosszabbították meg. A gyanú szerint a Nemzeti Fejlesztési Hivatal és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tisztségviselői 2003 és 2008 között több mint tizenhétmilliárd forintos kárt okozhattak. Emiatt, illetve az Európai Bizottság (EB) által feltárt szabálytalanságok nyomán Lázár János Miniszterelnökséget vezető korábbi miniszter tett feljelentést még tavaly. Az eljárás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indult meg még a BRFK-n.

A bizottság tizennyolcmil­liárd forintot követelt vissza hazánktól, az európai uniós pályázatok nyomon követését szolgáló informatikai hálózat, az úgynevezett EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzések miatt.

A kifogásolt időszakban a néhai szocialista képviselő, Komáromi András által alapított Welt 2000 Kft.-vel a megállapodásokat állami részről a később a Gyurcsány-féle Altus vezetői, így a bukott miniszterelnök felesége, Dobrev Klára, valamint Heil Péter kötötték meg. A fideszes Budai Gyula szerint az ügyben megkerülhetetlen a Gyurcsány–Dobrev család felelőssége.