Belföld
Marad a Mazsihiszben a budapesti közösség
Bár mégsem lesz önálló egyház a fővárosi hitközség, vagyis nem követi a korábban kilépő ortodoxokat, az erről szóló viták még nem értek véget

Az egység megtartására törekedők győztek – értékelt Heisler András (Fotó: MH)
Mégsem lesz önálló egyház, és nem is lép ki a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségéből, azaz a Mazsihiszből a Budapesti Zsidó Hitközség – döntött a napokban az utóbbi szervezet közgyűlése. Lapunk is beszámolt arról, hogy az elöljáróság által támogatott szándék egyik szószólója az országos főrabbi posztjáról lemondott Frölich Róbert. Szerinte vallási szemszögből károsak, rombolóak a folyamatok, amelyek a hitközségi szövetséget „neológ felekezetből valamiféle népfronttá kívánják alakítani”. A Szombat.org által ismertetett elöljárósági döntés megosztotta a BZSH tagságát, ennek megfelelően a csütörtöki közgyűlésen heves vita előzte meg a döntéseket. „Az elmúlt esztendőkben a Mazsihisz olyan irányba mozdult el, nem kis mértékben a világi vezetés tudtával, támogatásával, amely egyre távolabb kerül mindattól, amit képviseltem és képviselni szándékozom a jövőben is. Olyan eszközök kerültek bevetésre, amelyekkel már nem tudok, és nem is akarok közösséget vállalni. Amennyiben ez az út és ezek a módszerek a Mazsihisz jövője, úgy abban én nem kívánok felelős poszton lévő passzív szemlélője vagy aktív gátja lenni” – ismételte meg lemondónyilatkozatát a magát megtámadva érző Frölich Róbert.
Heisler András Mazsihisz-elnök, aki a BZSH-közgyűlésen egyszerű küldöttként volt jelen, úgy értékelte a fejleményt, hogy az az „irányzat győzött, amely meg akarja tartani a Mazsihisz egységét”. A szavazás során ugyanakkor harmincegyen az önálló egyházi státusról szóló javaslat ellen szavaztak, ám húsz fő támogatta az elképzelést – köztük az elöljáróság tagjai. Heisler a minap az Atv.hu-n közölt írásában úgy fogalmazott, a BZSH elöljáróinak meggondolatlan javaslata a közösség megosztásához vezet, ami drasztikusan gyengíti érdekképviseletüket.
A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) azonban már korábban úgy döntött, kilép a Mazsihiszből, ez pedig információink szerint érintheti a kárpótlási örökjáradék, illetve az állami támogatás ügyét is. Heisler ennek kapcsán azt állítja, a MAOIH tartozik az országos szövetségnek, ezért a vezetés úgy döntött, „csak akkor ad újabb pénzügyi támogatást, ha az átláthatatlan gazdasági folyamataikba betekintést engednek”.
Úgy tudjuk, ettől függetlenül az ortodoxok lépése mindenképp érzékenyen érinti a hívei megtartásán több történelmi egyházhoz hasonlóan kevés eredménnyel dolgozó Mazsihiszt, amely nemrég közgyűlésen döntött egy kvázi új irányvonalról. Ez a törekvés az egyház egyszázalékos szja-kampányában is megjelent szlogen formájában, amely szerint a Mazsihisz a „változó világra nyitott zsidóságként” határozza meg magát. Fontosnak tartják továbbá, hogy a szövetség vallási aktivitásával a zsidóság széles rétegeit elérje, tudomásul véve a „neológ vallási irányzaton belüli sokszínűséget”. Ez utóbbi kitétel abban is megjelenhet, hogy az ortodoxia elvesztése után a Mazsihisz kvázi befogadná a Bét Orim Reform Zsidó Hitközséget és a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközséget. Információink szerint ezek a közösségek ugyanis megkeresték a Mazsihisz vezetőségét, illetve Heisler Andrást. A Mazsihisz közgyűlése aztán a hétvégén természetesen üdvözölte a BZSH maradását. Frölich és néhány küldött ugyanakkor nem ment el az eseményre, amit Heisler obstrukciónak minősített. Az eseményen jóváhagyták a MAOIH kiválásáról szóló döntést.