Belföld

Már vitáznak az egyházügyi módosításról

Megkezdődött tegnap az egyházügyi törvény módosításáról szóló indítvány általános vitája, expozéjában a fideszes Gulyás Gergely hangsúlyozta, az alaptörvénnyel összhangban biztosítani kell a másokkal együttesen történő vallásgyakorlás jogát, arra tekintet nélkül, hogy az jogilag szabályozott szervezeti keretek között vagy anélkül történik.

Meg kell teremteni a vallás szabad gyakorlásának alkotmányos elvek szerinti szervezeti kereteit, rendezni kell az állam és a vallási közösségek közcélú tevekénységek terén való együttműködését, de gátat kell vetni a visszaéléseknek is.

Gulyás szerint új elem a javaslatban, hogy egyaránt vallási közösségként tekintenek valamennyi elsődlegesen vallási tevékenységet végző közösségre, felekezetre vagy egyházra, függetlenül annak megnevezésétől vagy szervezeti formájától. Megjegyezte, vallási közösség lesz az is, ha két vagy három ember együtt imádkozik. A számos egyéb változást is bevezető javaslatot a kormány, illetve a Fidesz és a KDNP is támogatásáról biztosította.

A jobbikos Mirkóczki Ádám arról beszélt, vannak előremutató elemek, de van gond is az indítvánnyal, ahogy az LMP-s Ikotity István szerint is változtatni kell még a mostani változaton. Az MSZP azonban még inkább elutasító, Bárándy Gergely olyan szabályozást szorgalmazott, amely minden felekezetnek biztosítja a szabad vallásgyakorlást, nem diszkriminatív, és biztosítja a működés feltételeit.