Belföld
Már a Kúrián vannak az iratok
Nem tárgyalta még Székely László kérdését az AB
Az indítvány már ki van szignálva az előadó alkotmánybíróra, aki dolgozik az ügy tárgyalásra előkészítésén – tette hozzá. Az ombudsman úgynevezett alkotmányértelmezési kérdéssel fordult tavaly az AB-hoz. A biztos szerint a szeptember 22-én elfogadott uniós határozat a magyar alaptörvénnyel is ellentétes, de a nemzetközi joggal sincs összhangban.
Székely arra mutatott rá, a határozat nem tartalmaz jogi garanciákat arra vonatkozóan, hogy az áthelyezés során a menedékkérők szükségleteit kellő mértékben figyelembe veszik. Kitért arra is, a nemzetközi jog szerint az államnak jogában áll meghatározni azokat a feltételeket, amelyek alapján idegeneket enged be az országába, de nem foszthatja meg őket önhatalmúlag tartózkodási joguktól. Vagyis a kvótadöntés végrehajtását kiutasításnak kell minősíteni – ami önmagában nem tilos, de egyedi elbíráláson kell alapulnia, és ez semmiképpen nem teljesül a tanácsi határozatban foglalt tömeges áthelyezések esetén – emelte ki az ombudsman.
Az AB-döntés azért is fontos lenne, mert a kormány népszavazást kezdeményezett a kötelező betelepítési kvótáról. A Nemzeti Választási Bizottság hitelesítette az erről szóló kérdést, ám a határozatot többen megtámadták, így a Kúriának kell döntenie, kilencven napon belül. Az iratok megérkeztek a Kúriára, de a bíróság még nem tűzte ki a tárgyalás időpontját.