Belföld

Ma van a nemzetközi roma nap

Társadalmi összefogást akar a Newi Zor egyesület

Világszerte, így hazánkban is ma ünneplik a nemzetközi roma napot, számos közéleti és kulturális programot szerveznek.

Délelőtt tizenegykor a roma holokauszthoz kapcsolódó, iskolásoknak szóló segédanyagot, valamint az ötvenhatos cigány hősöknek emléket állító kisfilmeket mutatnak be a Terror Háza Múzeumban, Balog Zoltán humánminiszter részvételével, este fél hétkor pedig ismét megtartják a Cigánykerék Roma Értékek Fesztivált a Dürer rendezvényházban. Az ünnepet hivatalosan 1990-ben, a lengyelországi Serockban, a Nemzetközi Roma Unió világkongresszusán alapították, egy korábbi, London közelében tartott találkozó emlékére.

Lapunkhoz eljuttatott közleményében a Newi Zor nevű szervezet támogatásáról biztosította a kormányt, valamint a Fővárosi Önkormányzatot, egyúttal elvárását fejezték ki, hogy a továbbiakban is vállalják fel a cigány közösségek felzárkózásához szükséges felelősséget, az eredményes társadalmi felzárkózást. A szervezet egyúttal örömét fejezte ki, hogy Tarlós István főpolgármester Nagy Sándor személyében új romaügyi megbízottat nevezett ki, ez ugyanis segítheti az integráció erősítését.

„A Newi Zor úgy látja, az idei roma nap valóban egy új korszak kezdetét jelentheti a fővárosi cigány közösségek számára, és szakmai felvetéseivel, tapasztalatával maga is segíteni szeretné ezt a munkát” – írták, hozzátéve, az egyesület meggyőződése, hogy a társadalmi felzárkózásért, a fővárosi cigány közösségek sorsának jobbá tételéért a civil szervezeteknek, politikai pártoknak és a gazdasági szféra szereplőinek is tennie kell.