Belföld
„Ma is óvni kell értékeinket, védelmezni civilizációnkat”
Az ötvenhatos forradalom hősei felismerték, cselekedni kell, az egész ország javára

A központi programok már csütörtökön megkezdődtek, a hagyományos műegyetemi ünnepségen Simicskó István honvédelmi miniszter, utalva napjaink kihívásaira is, hangsúlyozta, az ötvenhatos hősök nem azért ontották vérüket, hogy a kultúrát, a civilizációt, amit kialakítottunk, elvegyék tőlünk. Tegnap délelőtt, katonai tiszteletadás mellett felvonták az ország nemzeti lobogóját, az eseményen jelen volt mások mellett Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Benkő Tibor vezérkari főnök.
Ahogy minden évben, úgy az idén is megtartották a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a hagyományos 1956-os megemlékezést, a nemzeti ünnep „előestéjén”, október 22-én. Ünnepi beszédében Simicskó István honvédelmi miniszter kiemelte, az ötvenhatos hősök a legnemesebb és legfontosabb parancsot teljesítették, amikor mindenüket odaadták a hazának. Simicskó szerint három fajta ember létezik: aki nem ismeri fel, miért született, és lemond az életéről, aki csak éli az életét, és közömbös a közösségi ügyek iránt. És végül vannak azok, aki alkotni szeretnének, és felismerik, hogy cselekedni kell. Ráadásul nemcsak saját maguk, hanem a közösség, a nemzet javára. Ilyenek voltak az ötvenhatos hősök – szögezte le a miniszter.
Felidézte, a második világháború után Magyarország a szovjet érdekszférába került, de erről nem kérdezték meg a magyar emberek véleményét, a „fejünk felett döntöttek”. Odadobták hazánkat egy, a kultúrájától, értékrendjétől teljesen különböző diktatórikus rendszernek. Mégis voltak olyan fiatalok 1956-ban, akik eljöttek a Műszaki Egyetemre, és bátran merték bírálni a rendszert. Simicskó szerint az ehhez szükséges bátorság hátterében az állt, hogy az itteni hallgatókat nem csak tanították, hanem nevelték is. Értékrendet adtak nekik.
Az ötvenhatos magyarok felismerték az akkori kor bajait, és bátran ki merték mondani az igazságot. Ma is vannak bajok, veszélyek, de a magyaroknak van egy olyan képességük, hogy felismerjék azokat – tért rá a jelenkor problémáira a miniszter. A mai bajok nem „mérhetők tankokban”, ezek más, „leplezett veszélyek”. Hangsúlyozta, Orbán Viktor volt az első, aki a problémákat jelezte Európa számára. És cselekedtünk, a katonák és a rendőrök a határainkon helytállnak – tette hozzá. Aláhúzta: a magyarok nem azért ontották a vérüket 1956-ban, 1848–49-ben vagy a háború során, hogy azt a „békét, amelyet kiharcoltunk, azt a kultúrát, civilizációt, amelyet Európában kialakítottunk, most más kultúrából elvegyék tőlünk”. Ezért óvnunk kell nemzeti értékeinket, gyermekeink jövőjét. Ez is üzenete az ötvenhatosok helytállásának – húzta alá.
Az ünnepség után fáklyás menet indult a Műegyetemtől a Bem-szoborhoz, ahol Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke tartott beszédet. Hangsúlyozta, a nemzeti történelmet nem elég tanítani, eszméinek követésére a fiatalokat nevelni kell. Az ’56-os forradalom hatása csak akkor lehet teljes, ha az egymást követő nemzedékek saját múltjukként megismerik, vállalják eszméinek és céljainak követését, és nem távolodnak el tőlük divatos áleszmék és a globalizáció kóros és káros jelenségeinek hatására – mondta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
Röviden
- Nem átmeneti a mai magyar demokrácia, hanem 1956-ban gyökerezik, hiszen, ahogy akkor a magyarok nem haboztak megvédeni az országot, úgy most „mi sem habozhatunk”: meg kell védenünk hazánkat, Európát és az európai értékeket – mondta tegnap Kósa Lajos Debrecenben, a nagyerdei ’56-os szobornál. A Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott, „a kapunk nyitva áll, de a kerítésünk nem”. Utóbbiról megjegyezte, az nem vasfüggöny – ami egyenlő a börtönráccsal –, hanem a szabadság védelmét szolgálja. Szerinte Európa csak akkor maradhat hű a forradalomhoz, ha egyetlen pillanatra sem enged az erőszaknak.
- A nemzeti szuverenitás és a személyes szabadság visszaszerzése az 1956-os forradalom és szabadságharc üzenete – mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a Pest megyei Szobon. Úgy fogalmazott, „tisztelettel fejet hajtunk azok előtt, akik mindezt nekünk kiharcolták”, így pedig e két érték megőrzése mindenkinek fontos. Emlékeztetett arra is, hogy az 1956-os forradalmat megelőző „nyomasztó világban a hatalmon lévők megmondták, mit kell az embereknek tenniük, gondolniuk”, így a forradalom kitörése olyan volt, mintha végre mindenki „teleszívhatta volna
a tüdejét friss levegővel”.
- Senkinek sem hagyták a magyarok ezer év alatt, hogy eltörölje a nemzetüket, mindig tudták, hogy a szabadságnak és a békének ára van, azért harcolni kell, s ezt meg is tették, ha szükséges volt – közölte Kocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere a Corvin közben tartott megemlékezésen. Rámutatott, minden nemzedéknek megvan a maga kihívása: ez így volt 1956-ban is, amikor sokan meghaltak a szabadságért, s így van ma is, amikor „nem háborús fenyegetésben élünk, hanem kívülről érkező nyomás alatt”.
- Sajnos a mai hatalom „sárba tiporja a rendszerváltás eredményeit”, csak hivatkozni szeret 1956-ra, de valójában „megtagadja a magyar forradalom összes eszméjét, ezzel pedig meggyalázza Nagy Imre emlékét is” – jelentette ki Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese csütörtök este Kaposváron. Pártja tegnap közleményben jelezte azt is, szerintük a kormány „nem tud méltóképpen ünnepelni”, és nem tud mit kezdeni 1956 örökségével. „Magyarország mai vezetői kiszolgáltatják Magyarországot” – írták.
- A reményről, az elfojthatatlan szabadságvágyról szól október 23. az LMP társelnöke, Szél Bernadett szerint, aki erről Budapesten beszélt. Úgy fogalmazott, vannak olyan eszmék, amelyeket „soha, semmilyen körülmények között nem lehet feladni”, s amelyek nem érvénytelenednek el soha, „még november 4-én sem”.
- Köztársasági elnöki és miniszteri elismeréseket adott át, illetve előléptetéseket jelentett be csütörtökön Kontrát Károly miniszterhelyettes a Belügyminisztérium október 23. alkalmából rendezett ünnepségén.
- Néhány százan tüntettek tegnap a Nemzeti Múzeumnál az Új Magyar Köztársaság Egyesület szervezésében, összefogást szorgalmazva azért, hogy leváltsák az Orbán-kormányt.