Ma is hat Öveges József példaadása a Nobel-díjas professzor életében

– Hajdani tanárai közül ki hagyta önben a legmélyebb benyomást?

– Öveges József, volt fizika­tanárom.

– Ő a diákjaival is úgy viselkedett, ahogy a tévében megismertük?

– Maximálisan. Közvetlen, kimondottan szerethető kapcsolatot tartott a tanulókkal, s ez felkeltette bennük, bennem a maradandó érdeklődést a különben száraznak mondott tudományos tárgyak iránt. Módszereit utóbb még tovább is fejlesztette.

– Miként?

– Az oktatásra felhasználta a korban modernnek számító technikát és orgánumokat, azaz a tévét és a rádiót. E kettő segítségével országosan ismert lett.

– Mármint Öveges vagy a fizika?

– Természetesen mindkettő. Bár ma ez már furcsán hangzik, de akkoriban pont általa emelkedett a fizika népszerűsége. Egyszerű szavakkal avatta be a hallgatóságot a részletekbe, élvezhetően egyedi stílusa, meghökkentő, de érthető megközelítései egy generáció számára jelentettek élményt, tudást, igazodási pontot.

– A fizika tehát kipipálható. És a kémia?

– Kémiatanáromra sajnos nem emlékszem, és nincs vele kapcsolatban semmilyen személyes emlékem.

– Önt a háború alatt üldözték. Miként emlékszik ezekre az időkre?

– Azok közé tartoztam, akiket a német megszállás idején Sztehlo Gábor evangélikus lelkész, a későbbi Gaudiopolis alapítója bújtatott. Kiváló ember volt, aki Szálasi és az ostrom alatt egy igen vegyes társaságot oltalmazott. A csapatban épp úgy akadtak régi kommunisták, katonai szolgálatot megtagadó vagy onnan lelépő emberek, mint ilyen-olyan okból bujkáló fiatalok, iskolások. Benyomásaim azonban nem maradtak azokból a zord időkből, mint ahogy személyes kapcsolatom sem akadt közülük senkivel.

– Mi lehet ennek az oka?

– Az idő elmosta az emlékeit ennek a nehéz periódusnak. Nem óhajtom újra átélni, ezért az életrajzomban sem írtam róla semmit.

– Miként élte meg az 1945-ben kezdődő új korszakot?

– A Budapesti Műszaki Egyetemen tanultam kémiát, ahol 1949-ben doktoráltam. A kapcsolat utóbb is megmaradt, hiszen a következő esztendőkben az egyetemen tanítottam. Leginkább a szerves kémia érdekelt – talán nem véletlen, hogy e szakterület legrangosabb magyarországi professzorának, Zemplén Gézának kutatási asszisztense lettem.

– Mikor kezdett publikálni?

– Már az ötvenes években. Szerénytelenség nélkül mondható, első tanulmányaim nemzetközi érdeklődést váltottak ki. Utóbb, 1954–1956 között a szerves kémia tanszék vezetője és az Akadémia újonnan létrehozott Központi Kémiai Kutatóintézetének társigazgatója lettem.

– Mondhatni szépen alakult az élete, 1956-ban mégis a távozást választotta. Miért?

– A végső lökést 1956-ban az emigrációra a helyzet reménytelensége adta meg. Az oroszok visszatérese és az elnyomás nem látszott megváltoztathatónak, és ezért volt az ország elhagyása az egyetlen út egy szabad élethez.

– Akadtak előzetesen tervei?

– Igazán semmiféle, előre kidolgozott tervvel nem rendelkeztünk. Talán az egyetlen támpontunk lehetett, hogy a feleségem nagynénje Angliában élt. Először ő sietett a segítségünkre. Kezdetben Londonban laktunk, majd a családdal közösen Kanadába költöztünk. Itt másfél esztendőt a Dow Chemicalnál dolgoztam, majd 1965-ben az Amerikai Egyesült Államokba, azon belül Clevelandbe mentünk.

– Mikor kapott amerikai állampol­gárságot?

– Jó régen, 1971-ben. Majd 1977-től Kalifornia állam következett, ahol a Dél-kaliforniai Egyetemen tanítottam. Még 1977-ben kineveztek a campus Szénhidrogén-kutató Intézetének tudományos igazgatójává, s 1991 óta a Los Angeles-i Loker Szénhidrogén-kutató Intézet igazgatója is vagyok. Az Akadémia pedig 1990-ben választott tiszteletbeli tagjává.

– A hazaiakkal tartott kapcsolatot?

– Nem emlékszem, hogy az emigráció kezdetén bárkivel is levelezésben álltam volna. Ez azonban megváltozott az első magyarországi látogatásommal, mert azt követően Szántay Csaba barátommal voltam kapcsolatban esztendőkön át.

– Nobel-díjas tudósként hogy látja, miként lehetne népszerűbbé tenni a fiatalok között – például a kémiát?

– Személyes meggyőződésem, hogy korunk fiataljaihoz Öveges József szellemében lehetne-kellene közelebb vinni a kémiát is.

– Is?

– Igen, is. Mivel a természettudományos tantárgyak közül a kémia csak az egyik. Fő cél, hogy az alaptudás átadása mellett gyakorlati példákkal igyekezzünk felkelteni a diákok figyelmét, érdeklődését. Az alapvető tudományos ismeretek elsajátítását – ha szabad ezt a szót használni – közkinccsé kell tenni, pont a hétköznapi alkalmazásokon keresztül. Nem éppen képletesen szólva a mai korban is roppant fontos életet adni a tananyagnak. A múlt s a jelenkor tapasztalatai egyértelműen jelzik, az órán – s itt egyre megy, hogy az általánosról, egy gimnáziumról vagy egyetemről beszélünk – e téren nem történt változás, s a gyakorlati példák, a szó klasszikus értelmében jó mintát nyújtó személyes hatások nagyban könnyítik a természettudományos ismeretek átadását, népszerűsítését.

---

A felmelegedés elleni nagy ötlet

Oláh György professzor kutatásainak legjelentősebb eredményét a karbokationok vizsgálatával érte el, amikor a szupersavak segítségével alacsony hőmérsékleten előállította a karbokationokat, és egyben tanulmányozta szerkezetüket, tulajdonságaikat. E területen végzett munkájáért a Svéd Tudományos Akadémia 1994-ben kémiai Nobel-díjjal jutalmazta. Az Oláh György vezetésével kifejlesztett direkt metanolos tüzelőanyag-cella (Direct Methanol Fuel Cell, DMFC) az utóbbi időben az egész világ érdeklődésének fókuszába került. A találmány a hagyományos energiahordozók előteremtési költségei és a globális felmelegedés növekvő problémáját oldhatja meg belátható időn belül. Oláh György 2001-ben a Corvin-láncot, 2002-ben pedig a Bolyai-díjat vehette át. Az American Chemical Society Priestley-éremmel 2005-ben tüntették ki, míg 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést. A tudós 2006 óta Budapest díszpolgára, s 2011-ben Széchenyi-nagydíjat kapott.