Belföld

Lipótmezőn alakíthatják ki az új kórházat

Valószínűleg az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet épületkomplexuma ad majd helyet az új budapesti kórháznak, bár a minisztériumi előterjesztésben több elképzelés is szerepel – értesült az Inforádió.

Az egészségügyi államtitkárságnak március 31-ig kell kidolgoznia a részleteket, a beruházás pedig harminc-negyven milliárd forintba kerül.

Az elmúlt időszakban több megoldás is felmerült az építkezés helyszínét illetően. E szerint a beruházás megkezdődhet egy üres budai telken, de szóba került a Nagyvárad tér is – ahol a dél-pesti régiók kórházait vonnák össze –, illetve egy észak-pesti ingatlan a Megyeri híd közelében.

Az InfoRádió úgy tudja, az Emberi Erőforrások Minisztériumának előterjesztése szerint Lipótmezőn is felépülhetne az új budapesti kórház. A negyvenhektáros területen álló építményt teljes egészében felújítanák és kibővítenék, egyúttal feltámasztanák az egykori pszichiátriai ellátást is. Hozzáteszik, az új kórház legalább ezer-ezerötszáz ágyas intézményként működne.

A beruházás azonban máshol is megvalósulhat, a minisztérium által kevésbé favorizált ötletek között van például a Kelenföldi pályaudvarhoz közeli üres telkek egyike, vagy a Kútvölgyi tömb és annak bővítése egy új épülettel a Semmelweis Egyetemmel közös programként, de szóba került a Sportkórház felújítása is, bár az Inforádió értesülései szerint a kis méretű diagnosztika és labor miatt ennek a variációnak kevés az esélye.