Belföld
Lezárult a „kis népszámlálás”
Május végén teszik közzé a mikrocenzus számait
A mikrocenzus első eredményeit várhatóan május 31-én publikálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) – tudatta megkeresésünkre a KSH. Ismeretes, a parlament döntése nyomán, a legutóbbi, 2011-es népszámlálás információinak aktualizálása, a lakosság életkörülményeinek feltérképezése céljából tavaly október elseje és november nyolcadika között tartottak úgynevezett kis népszámlálást, vagy ahogy a statisztikai hivatal akkori elnökhelyettese, Németh Zsolt fogalmazott, „társadalmi szelfit” hazánkban. A felmérés a lakások tíz százalékára terjedt ki, de bekerült a mintába ötszáz bentlakásos intézmény is. A KSH korábbi tájékoztatása szerint a sikeres procedúra során a vizsgált címek kilencvenkét százaléka szolgáltatott adatokat, összesen 154 1445 kérdőív érkezett be. A többi esetben a biztosok általában üres lakást találtak, de arra is volt példa, hogy az adatfelvételt „nyelvi gond” akadályozta. A legalacsonyabb, nyolcvanöt százalékos a közép-magyarországi régióban volt a válaszadási arány. Érdekes adalék, hogy a kijelölt háztartások mintegy tizennyolc százaléka interneten válaszolt.
Május végén a legfontosabb számokat közzé is teszik, amit aztán az „adatközlések, részletes elemzések hosszú sora követ a jövőben”, akár tematikus kiadványok formájában. A KSH ebben az akcióban is együttműködött a civilekkel, mondván, a magyar társadalom problémáival foglalkozó szervezeteknek is fontosak a felmérések során összegyűjtött adatok. A nemzetiségi, az érdekvédelmi, a fogyatékossággal élőkkel foglalkozó, valamint a kisebbségi szervezetek is elmondhatták észrevételeiket és javaslataikat.