Belföld

Lehet még feltáratlan tömegsír a tragikus mohácsi csata helyén

Négyesi Lajos hadtörténész szerint a nemzet ma is tartozik az egykori hősöknek, erkölcsi kötelességünk halottaink megbecsülése

Annak idején csak a tömegsírok felső rétegét bontották ki, a gödrök mélységét és alakját merőleges árkokkal vizsgálták, ám ennél alaposabb, tudományosan igényesebb kutatásra sajnos azóta sem került sor a helyszínen – mondta a lapunknak adott interjúban Négyesi Lajos hadtörténész, nyugállományú alezredes.

Négyesi Lajos  20141013
Négyesi Lajos  az ütközet ötszázadik évfordulójához közeledve a csontvázak antropológiai vizsgálatát szorgalmazza (Fotó: Csudai Sándor)

A HM Hadtörténeti Intézet és Mú­zeum egykori hadirégésze szerint a magyar tudomány egyik nagy adóssága a mohácsi tömegsírok feltárása, a maradványok antropológiai vizsgálata és a terület alapos átvizsgálása. Ezzel tartozunk a tudománynak és a mohácsi csata hőseinek.

– Meg lehet bolygatni a mohácsi tömegsírt?

– Miért ne lehetne?

– Sokak szerint kegyeletsértő lenne egy újratemetés.

– Az ötlet, azaz az újratemetés nem újratemetés, hanem a tömegsírok régészeti feltárása. Utóbbi feleslegesnek titulálása Ecsedy István régészhez köthető. Ő hívta föl a figyelmet arra, hogy a csatatér feltárása régészeti módszerekkel irreálisan nagy munka lenne – ezzel teljes mértékben egyet lehet érteni. Az antropológiai vizsgálatok szükségességéről és a kegyeletről vallott nézetei azonban már erősen vitathatók. Ő a hetvenes években úgy fogalmazott, a tömegsírokban lévő csontvázak részletes embertani vizsgálatára nincs lehetőség. Akkor sem lenne, ha a tudományos vizsgálat az antropológia számára fontosnak minősülne, mert ebben az esetben a hazáért életüket áldozó hősök iránti kegyelet parancsa minden egyéb szempontnál erősebb. Ecsedy István szerint nem bolygatjuk meg, nem szedjük szét és nem lajstromozzuk az elesettek földi maradványait, nem kezeljük azt vizsgálati anyagként.

– Nincs ebben némi igazság?

– Úgy vélem, ez erősen meglepő vélemény. Azt, hogy volt-e lehetőség a vizsgálatra, és hogy az antropológia számára mi a fontos, vélhetően a világhíres Bartucz Lajos antropológus-professzor és a nemzetközileg ugyancsak magasan jegyzett K. Zoffmann Zsuzsanna képes lett volna eldönteni. Ők borítékolhatóan nem azért vettek részt az 1975–76-os feltáráson, hogy azután csak úgy, messziről nézegessék a csontokat. A vizsgálat egyébként nem az antropológiának lett volna fontos, hanem a történettudománynak, mint arra K. Zoffmann Zsuzsanna maga is több esetben fölhívta a figyelmet a vizsgálati eredményeiről szóló, csaknem százoldalas tanulmányában. Fontos közbevetni, 1960-ban a sátorhelyi lucernásban a sors felkínálta ezt a lehetőséget Papp Lászlónak is, ám ő nem élt vele. Papp a csatateret, a harc nyomait kereste, jó értelemben véve megszállottan, így nem óhajtott éveket tölteni a sírok aprólékos feltárásával. A letisztított sírfelszínen heverő csontokat megszemlélve Bartucz professzor tett néhány megállapítást a fegyverek ütötte sebekre vonatkozóan, de ezzel a végére is értünk a leltárnak. Már elnézést, de ez így, ebben a formában nagyjából annyira nevezhető eredményesnek és tudományos alaposságúnak, mintha egy agykutató csupán a beteg fejének szimpla szemlélése alapján mondana véleményt annak állapotáról.

– De ez mégiscsak egy tömegsír.

– Ha elfogadjuk Ecsedy István gondolatait, akkor a kegyeleti szempontok végett azonnali hatállyal be kell fejezni az Árpád-kori temetőfeltárásokat, mondván, kegyeletsértő honfoglaló magyar őseink földi maradványait papírdobozokban, rideg dexion-salgó polcokon, ronda neon­fényes és széljárta múzeumi raktárakban ezerszám tárolni, kiállításokon közszemlére bocsájtani.

– Hol tart most a Mohács-kutatás?

– Tavaly december 14-én Bertók Gábor régész és Simon Béla régésztechnikus talajradarral vizsgálta át az I. és II. számú tömegsírok területét. A méréssel arról szerettünk volna megbizonyosodni, hogy a műszer jól felismerhetően képes-e jelezni a mélyben rejtőző csontmaradványokat. Sikerrel jártunk, így bízhatunk abban, hogy az emlékhely növényzettel nem borított terein is rábukkanhatunk az esetleges újabb tömegsírokra.

– Nincs egyéb lehetőség?

– Hogyne lenne. Például az úgynevezett magnetométeres mérés, amely képes kimutatni azokat a helyeket, ahol jelentősebb talajmozgatás, beásások történtek.

– Ott is, ahol 1975–76-ban és 2012–13-ban felásták a földet?

– Ott természetesen már nem, és az eddig feltárt tömegsírok is kiesnek, lévén a talajmunkák eltüntették a sírt jelző eredeti mágneses nyomokat. Ezeken a helyeken az ásatás nyomait, nem pedig a sírt mutatja a mérés. Ellenben kizárásos alapon bátran használhatjuk ezt a gépet. Mivel tudjuk az emlékhely területén a feltárt tömegsírok, a Papp László által ásatott kutatóárkok és az 1950-es évek lövészárkainak a helyét, ha ezeken kívül jelentkezik beásás nyoma, akkor az akár tömegsír is lehet. A kétféle módszer, azaz a magnetométeres és a talajradaros együttes alkalmazásával tovább növelhető a vizsgálat eredményessége.

– Mekkora földdarabról be­szél­hetünk?

– A sírkert kör alakú területén különösebb gond nélkül elvégezhetők a mérések, hiszen az elgondolkodtató hatású kopjafákat leszámítva más nem akadályozza a munkát. Ennek alapterülete 17 600 négyzetméter, amelyből a feltárt sírok, a kutatóárkok és a lemélyített belső gyűrű területét – mivel ezeken a helyeken már nem számíthatunk újabb sírokra – levonva még mindig marad közel tízezer. Nos, nekünk ez is rengeteg dolgot ad.

– A hősök csontjainak feltárásán túl miért fontos az, hogy hol húzódnak az árkok?

– A munka elsődleges célja természetesen az, hogy megbizonyosodjunk arról, vannak-e további tömegsírok a területen.

– Bocsánat, de mi lesz, ha egyet sem találnak?

– Az is fontos eredmény lesz, hiszen kiderül, akkor más irányban kell kutatni. Visszatérve magukra a sírgödrökre: talán sikerül tisztázni azok eredeti funkcióját, az alakjuk és elhelyezkedésük révén ugyanis gyanítható, hogy eredetileg nem találomra, hanem valamilyen tudatos elképzelés szerint, védelmi létesítménynek készültek. Úgy gondolom, itt húzódott a balszárny vonala. Az I., II. és V. számú tömegsír az ágyúk elé ásott árok lehetett. A csata idején a puskás gyalogság a sáncolás mögé állított ágyúk előtti 1,5 méter mély árkokba húzódott, és onnan fedezte az értékes lövegeket.

– Lövészárok 1526-ban, Magyar­országon?

– Nincs ebben semmi szokatlan. A III. és IV. számú tömegsírok kisebb gödreire az 1525-ben lezajlott páviai csatában találunk párhuzamot. Itt a sáncok elé ásott gödrökbe vezényelték a puskásokat, akik így és innen képesek voltak oldalazó tűzzel lefogni az előterepet. Az I. és II. sírok által kirajzolt árokrendszernek elvileg keleti irányban folytatódni kellene. Erre következtethetett Papp László is, amikor ezt a területet több, nyolcvan centiméter széles és egy méter mélységű kutatóárokkal vizsgálta át. Mivel újabb tömegsírok felfedezése volt a cél, nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy a sáncárkok nyomait észlelték, de mivel nem voltak bennük csontmaradványok, nem kaptak elég figyelmet. A területen ugyanis több gödör lehetett, mint amennyibe temettek. Mindenesetre egy nagyobb területre kiterjedő vizsgálat talán segítene tisztázni az árkok és gödrök eredeti funkcióját.

– És ha ezzel elkészültek, hogyan s merre tovább?

– A felvázoltak csak a kutatás első fázisát jelentik. Mint az előbb is utaltam rá, a legfontosabb feladat ismét feltárni a tömegsírokat, és elvégezni a maradványok antropológiai vizsgálatát. Ma már nem lehet kétséges, hogy szükség van-e a csontvázak antropológiai vizsgálatára. Más nemzetek előttünk járnak e téren, s számos nemzetközi példa bizonyítja, hogy a csatákban elesettek maradványai a hadtörténelem sajátos forrásának tekinthetők. A kutakodás révén elénk áll maga a harcos, megmutatva az életét és a halálának körülmé­nyeit. Az 1461-es towtoni csata helyszínén feltárt tömegsírban nyugvó harmincnyolc katona maradványainak antropológiai vizsgálata egy önálló tanulmánykötettel gazdagította a tudományt.

– Mennyi időt venne mindez igénybe?

– Még tizenkét esztendő van hátra a csata ötszázadik évfordulójáig. Van tehát egy tucat évünk, hogy kellő alázattal és a ránk rótt adósságot méltósággal törlesztve elvégezzük azt, amit a 450. évfordulón elmulasztottunk. Ha a sors felkínálta azt a lehetőséget, hogy megismerjük azokat a katonákat akik az életüket áldozták a mohácsi síkon, akkor kötelességünk a legkorszerűbb tudományos módszerekkel elvégezni azokat a vizsgálatokat, melyek tovább gazdagítják ismeretein­ket a csatáról. Ez az egész nemzet erkölcsi kötelessége. S végül, helyreállítva az emlékhely eredeti szimbolikáját, a sírkert közepén kialakított osszáriumban kell – s nem kellene – a mohácsi hősöket méltó módon örök nyugalomra helyezni.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom