Kúria: Bonyolult a döntés a feltételes szabadságról

Ahogy lapunk is beszámolt róla, nemrég ellentétes döntések születtek két olyan vádlott feltételes szabadlábra-helyezéséről, akik a társadalmat megrendítő bűncselekmény elkövetői voltak. Míg a Marian Cozma megölése miatt 2012-ben tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélt Sztojka Ivánt feltételes szabadlábra bocsátotta a büntetés végrehajtási bíró, addig az olaszliszkai lincselés tizenöt év fegyházra ítélt harmadrendű vádlottjánál ezt elutasították. Mindkét elítélt jól viselkedett a rácsok mögött, ám míg Sztojka esetében a bíróság úgy foglalt állást, hogy az elítélt társadalomba való reintegrációja megfelelő, míg a másik vádlott esetében a bv. bíró a társadalom további védelmét fontosabb érdeknek találta, mint az elítélt szabadlábon történő reintegrációját.

Lapunk az ellentmondásosnak tűnő indoklás kapcsán megkereste Kónya Istvánt, a Kúria elnökhelyettesét, aki elmondta: a feltételes szabadság nem joga az elítéltnek, hanem csupán lehetőség, amelyet a bíróság a törvényi előfeltételek alapján vizsgál meg. Nincs két azonos bűnügy, és nincs két azonos megítélésű elítélt sem, ezért két különböző – de a Btk. szerint azonosnak minősülő – büntetőügyben a feltételes szabadságról hozott bv. bírói döntés és annak indokolása szükségképpen különbözőek lehetnek – hangsúlyozta Kónya.
Az elnökhelyettes kifejtette: a bv. bíró a büntetés-végrehajtási intézet előterjesztését és az annak részét képező úgynevezett záró kockázatértékelési jelentést beható kritika tárgyává téve vizsgálja, és az elítéltet is meghallgatja. A bv. bíró feladata a feltételes szabadságra bocsátás engedélyezése esetében bonyolult és felelősségteljes, hiszen neki kell döntenie arról, hogy adott esetben egy súlyos és brutális bűncselekmény terheltjét – büntetésének kiállása előtt – visszaengedi a társadalomba, vagy ellenkezőleg, egy elítélttől ezt megtagadja, és ezzel esetleg méltánytalanságot okoz.

Kónya szerint nem szabad elfeledkezni arról, hogy a bv. törvény a büntetés-végrehajtás feladatának és céljának a büntetési célok érvényesítését és az egyéni bűnmegelőzést tekinti, amely az utóbbit megelőzően magában foglalja a társadalom védelmének törvényi követelményét, amely nem szenvedhet csorbát. Amennyiben a társadalomra veszélyt jelentő elítélt idő előtti szabadítása ez utóbbi érdeket kockáztathatja, úgy az „elítélt egyéni érdeke meg kell, hogy hátráljon a társadalom védelmének generális érdekével szemben”. A hatályos Büntető Törvénykönyvnek a határozott ideig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra vonatkozó általános, egyharmados kedvezményt lehetővé tévő rendelkezése a korábbi törvényi szabályozáshoz képest új helyzetet eredményezett, és esetenként a közvéleményt élénken foglalkoztató következményekkel járt.

Az ítélőbíró számára büntetéskiszabási elvként előírt törvényi parancs következetes megtartása, és a feltételes szabadságra bocsátás hatályos rendelkezéseinek erre tekintettel történő alkalmazása olykor a jogalkalmazó lelkiismereti dilemmáját okozhatja, melyhez a feltételes szabadságra bocsátást konkrét büntetés-végrehajtási ügyben engedélyező bv. bíró döntését nehezítő, fokozott felelősség társul. Mindezekre figyelemmel a Kúria elnökhelyettese nem tartja kizártnak, hogy a jogalkotás még nem mondta ki az utolsó szót a feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatban.