Belföld
Kudarcos aláírásgyűjtés
Sikerként próbálja eladni az MSZP a 3-as metró akadálymentesítése kapcsán indított akció leállítását, Kocsis Máté szerint csupán a hangulatkeltés volt a kezdeményezés célja

„Nem én rikácsolok jobbra-balra. Ha a szocialistáknak volt bátorságuk belefogni a 3-as metró akadálymentesítéséről szóló népszavazás előkészítésébe, akkor legyen bátorságuk befejezni is” – reagált Tarlós István főpolgármester arra, hogy Szaniszló Sándor MSZP-s képviselő kritizálta a városvezető hozzászólásának stílusát a Fővárosi Közgyűlés tegnapi ülésén. Tarlós Horváth Csaba bejelentését kommentálta, amely szerint az ellenzék felfüggeszti a 3-as metró teljes akadálymentesítéséért indított népszavazási aláírásgyűjtést, mivel szerintük „a főváros vállalta követelésük teljesítését”. A főpolgármester a napirend előtti vitában jelezte, erről szó sincs, az akadálymentesítésről még nincs megállapodás a mozgáskorlátozottakkal, és április előtt nem is várható, így ehhez semmi közük nem lesz a referendumot kezdeményezőknek.
Kocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere kijelentette, kudarcba fulladt Horváth Csabáék akciója, aminek egyetlen célja volt, a hangulatkeltés. Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP), Csepel polgármestere pedig úgy vélekedett, az MSZP kezdeményezése egyszerű adatbázisépítés a közelgő választásokra való tekintettel.
Szintén a tegnapi ülésen a képviselők elfogadták a fővárosi önkormányzat idei összevont költségvetését, amelyben a bevételi oldalt 245 milliárd 356 millió 248 ezer forintban, a kiadásit pedig 376 milliárd 829 millió 678 ezer forintban határozták meg. Az így keletkező 131 milliárd 473 millió 430 ezer forintos hiányt egyebek mellett az előző évek maradványának igénybevételével egyenlítenék ki. Horváth Csaba a szavazás előtti vitában azt mondta, a mostani a „kiszolgáltatottság és eladósodás” költségvetése, a városvezetés pedig ugyanakkora hitelösszeget fog felhalmozni a következő években, mint amennyinek a ledolgozására „eddig olyan büszke volt„. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes közölte, bár a büdzsé terve „igen feszített”, ami komoly kihívást jelent, mind bevételi, mind kiadási oldalról ”fegyelmezett működést feltételez”. Ezen túlmenően teljes mértékben biztosítja a főváros működőképességét és a legfontosabb fejlesztéseit.
Beszámolt arról is, hogy a tavalyihoz képest tízmilliárd forinttal több iparűzésiadó-bevétellel számolhat idén a főváros. Tarlós erre reagálva kijelentette, ugyan fejlesztési hitelre szorulnak, de 2010 óta, az azt megelőző időszakkal ellentétben működési hitelt sem a főváros, sem a BKV nem vett fel.
Napirendre vette a testület a Rác fürdő ügyét is, mivel várható, hogy a felszámoló a közeljövőben megkezdi az ingatlanok értékesítését. Az egyhangúlag megszavazott döntéssel a testület felkérte Tarlós Istvánt, gondoskodjon arról, hogy megtegyék az ingatlanok fővárosi tulajdonjogának megszerzéséért szükséges intézkedéseket, és a felszámolási eljárás alakulásának függvényében terjessze a döntési javaslatokat a Fővárosi Közgyűlés elé. Gy. Németh Erzsébet (DK) helyeselte, hogy a város próbálja rendezni a fürdő sorsát, ugyanakkor a főpolgármesternél rákérdezett arra is, igazak-e azok a hírek, amelyek Mészáros Lőrinc Gellért fürdőben tervezett tulajdonszerzéséről szólnak. Hallani mindenféléről mendemondákat, ám azoknak a kilencven százaléka nem igaz, ellenben ha bármi, a képviselő állításához akár hasonló komolyan felmerülne, akkor azt először tőle fogja hallani – reagált a főpolgármester.
Röviden
Egyhangúlag jóváhagyták a képviselők a Budapesti Rendőr-főkapitányság elmúlt évről szóló beszámolóját, amely szerint 0,1 százalékkal 62 870-re csökkent a fővárosban regisztrált bűncselekmények száma. Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitány rámutatott, a BRFK teljesítménye évről évre javuló tendenciát mutat.
Tarlós István február 20-án este egyeztetett Rogán Antal miniszterrel a margitszigeti teniszcsarnok építésével kapcsolatos parlamenti döntésről, amely a múlt pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. Megállapodtak abban, hogy annak építését – a meglévő teniszstadion helyén – elvben a főváros is támogatja, de egyetértésben a kormánnyal nem abban a formában, ahogy az a minap a parlament elé került – tudatta közleményében a főpolgármester. A Kormányzati Tájékoztatási Központ az üggyel kapcsolatban megerősítette, a megvalósításra csak a Fővárosi Önkormányzattal egyeztetve kerülhet sor.
A Kúria döntésére reagálva a közgyűlés úgy módosította a közterület-használat szabályait, hogy azokat a jövőben nem polgári jogi, hanem hatósági ügyként kell kezelni. A legfelsőbb bírói testület a Határ úti pavilonok közterület-használatának megszüntetéséből eredő perben hozott döntést a kérdésben, amelyet Tarlós István az adminisztrációs terhek miatt életszerűtlennek nevezett.
A képviselők jóváhagyták, hogy a közgyűlés másfél milliárd forint kölcsönt nyújtson a BKK-nak az elektronikus jegyrendszer bevezetéséhez.
Részben elfogadták a szocialista Szaniszló Sándor egyik javaslatát, így a főpolgármester kikéri az OLAF Budapest Szíve programról szóló jelentését.
Fehéroroszország fővárosáról, Minszkről neveztek el egy eddig névtelen teret a III. kerületben.