Belföld
Kudarcos Jobbik-sasszék
A sikertelen stílusváltás miatt akár a politika senkiföldjére is sodródhat Vona Gáborék pártja, amely a számvevőszéki büntetés ügyét sem kezelte megfelelően az Alapjogokért Központ szerint
A Jobbik számára a szó szoros értelmében „mozgalmas” év volt 2017, amennyiben a korábban meghirdetett néppártosodást kísérő jelenségekről beszélünk. A politikai motívum érthető, hiszen az egyre gyengülő balliberális oldal mellé akarnak egy potens kormányváltó erőt felépíteni, ám az őszintesége már megkérdőjelezhető, a váltás hirtelensége és gyorsasága pedig rossz időzítést takar – értékelt lapunknak nyilatkozva Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója. Szerinte a Vona által kitűzött cél, azaz a tábor bővítése a csalódott baloldali voksok „bevonzásával” nem ért célt, hiszen míg 2015 elején a biztos szavazók akár tizenkilenc százaléka állt mögöttük, mára ez az arány nyolc, legfeljebb tizenhárom százalékra esett vissza. Egy biztos: a tónusváltás stílusa és manírozottsága sok „ősjobbikost” eltántoríthatott, vélekedett Szánthó. Persze egy politikus vagy párt nézetrendszere is változhat, és ha az organikusan, nem művi jelleggel történik, találkozhat választói szimpátiával. A Jobbik „hátraarca” azonban jóformán egyik percről a másikra történt, különösebb eszmei-világnézeti előkészítés vagy magyarázat nem kísérte, viszont a pártot mint márkát megalapozó szlogenek megtagadásával járt – sorolta a szakértő.
Kifejtette, ahogy „kommunista, úgy szélsőjobbos kutyából sem lesz hirtelenjében demokratikus szalonna”. A párt éppen radikális, keresetlen, a politikai korrektség szabályait felrúgó „sármjával” tudott népszerűvé válni 2009-től, most ezek elhagyásával, az új stílus őszinteségének megkérdőjelezhetőségével a politika senkiföldjére kerülhet – jósolta Szánthó, utalva arra is, a Jobbik gyökereihez szintén hozzátartozott a balliberális oldal létjogosultságának tagadása, így az ahhoz való mérsékelt közeledése is az identitásválság jeleire utal.
A „régi elitek” üzleti kapcsolatrendszerét korábban szintén kritizáló Jobbik esetében ugyancsak kétkedésre ad okot a Simicska-birodalommal való szimpatizálás, és számos egyéb ügy, például a „KGBéla-botrány”, de a régi jobbikosok kiebrudalása is csak tovább erősítette a zűrzavaros jelleget. Bár első blikkre az ÁSZ-vizsgálat kapcsán sikeresen pozicionálta magát áldozatszerepbe a Jobbik , a nemrég kiszivárgott, újabb plakátvásárlási dokumentumok fényében felvethető: az esetlegesen színlelt szerződések megkötésével a jó- vagy inkább a rosszhiszeműség vezette a pártot? Az bizonyos, 2018 a Jobbik számára is sorsdöntő év lesz, Vona ugyanis a kormányváltást megcélozva magasra tette a lécet, így még egy, a 2014-eshez hasonló, mérsékelt siker is bukással érhet fel számára.
Ismeretes, a minap az ÁSZ jelezte, a párt nem csatolt bizonyítékokat az összesen hatszázhatvanmilliós büntetés miatt leadott kifogáslistához, tegnap pedig a lényegesen kisebb mértékben, ám szintén tiltott pártfinanszírozás miatt megbírságolt LMP közölte, nem tesz eleget a számvevőszéki követelésnek.