Belföld

Közterületen is tiltott lesz az e-cigaretta

Május 20-tól hatályba lép az elektronikus cigarettára vonatkozó szabályozás. Ennek értelmében sem közforgalmú intézményekben, sem közösségi közlekedési eszközön, sem munkahelyen nem lehet használni e-cigarettát és dohányzást imitáló elektronikus eszközöket.

Szintén tilos így „rágyújtani” közterületnek minősülő helyeken, vagyis aluljárókban vagy egyéb, zárt légterű közforgalmú közlekedő összekötő terekben, valamint játszótéren és azok külső határvonalától számított ötméteres távolságon belül. Aki ezt mégis megszegi, azt az egészségügyi államigazgatási szerv legalább húsz-, legfeljebb ötvenezer forint egészségvédelmi bírsággal büntetheti.

Az Általános Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tiszti­főorvosi Hivatalának közleménye szerint a nem dohányzók védelméről szóló törvény módosítására azért volt szükség, mert az e-cigarettákra vonatkozó szabályozás különösen fontos, hiszen hozzájárulhat a nikotinfogyasztók számának csökkentéséhez. „A fiatalok kevésbé vannak tisztában az eszköz egészségkárosító hatásaival, ezért egyre nagyobb Magyarországon is azoknak a kiskorúaknak a száma, akik a nikotint nem a hagyományos dohánytermékekkel, hanem az e-cigarettával juttatják a szervezetükbe” – hangsúlyozza érvelésében a hivatal.