Belföld

Közösségben lehetünk eredményesek

Lévai Anikó az ökumenikus segélyszervezet szemléletére utalva hamvas bélát idézte: „ azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen”

Októberben kerülhet a kormány elé a szociális életpályamodellről szóló javaslat, ami magában foglalja a képzési és továbbképzési terveket és a bérezést egyaránt – mondta tegnap Czibere Károly szociális és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. Előrevetítette, a jövőben a szociális műhelyek, szervezetek tapasztalataira kívánják építeni munkájukat.

levai-aniko
Czibere Károly államtitkár, Lehel László elnök-igazgató és Lévai Anikó jószolgálati nagykövet a bemutatón (Fotó: Csudai Sándor)

Bemutatta tegnap Tandem (Támogatás, Alap, Növekedés, Döntés, Együttműködés, Munka) nevű programját az Ökumenikus Segélyszervezet (ÖS). A kezdeményezés 2012 márciusában indult, ezalatt pedig három központjában, Szolnokon, Orosházán és Miskolcon jelentős fejlesztéseket bonyolítottak le, illetve civil- és egyházi szervezetek számára mikrotámogatási pályázati rendszert alakítottak ki.

A program összetett, hiszen a hátrányos helyzetű családok problémáit több oldalról közelíti meg, de fontos hangsúlyozni, hogy nemcsak természetbeni támogatást nyújt, hanem lehetőséget teremt a hosszú távú boldoguláshoz mind a képzést, mind a későbbi munkavállalást illetően.

Az eseményen a szociális és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár ennek apropóján a kormány szociálpolitikai alapvetéseiről beszélt, a legfontosabbaknak pedig az esély- és közösségteremtést, valamint a közösségvállalást nevezte.

Czibere Károly szerint az állami segítségnyújtásnak nem arról kell szólnia, hogy különféle segélyekkel hosszú távon magához láncolja a rászorulókat, hanem valós lehetőségeket kell nyújtani a továbblépéshez. Ám mindez nem feltétlenül elég, hiszen csak úgy lehet valami igazán eredményes, ha van mellé egy közösség, ami megtartó, kohéziós erővel bír.

Beszélt arról is, hogy a jövőben a szociális műhelyek, szervezetek tapasztalataira kívánja építeni az államtitkárság munkáját, hangsúlyos szerepet szánva az esélyteremtésnek. Úgy fogalmazott, nyitottak a szociális és gyermekjóléti szolgáltatók javaslataira is, mivel egyre könnyebbé kívánják tenni a munkájukat.
Czibere Károly úgy látja, a szakmai műhelyek képesek arra, hogy valóban megteremtsék a hátrányos helyzetű családok kiemelkedésének lehetőségét, ebben a folyamatban pedig „kulcsfontosságú a szolgáltatások minősége”. Jelezte, éppen ezért a rendelkezésre álló központi forrásokból olyan kezdeményezéseket kell támogatni, amelyek valóban eredményesek, illetve az ebből származó tapasztalatokat időről időre be kell építeni a támogatási folyamatba.

Az államtitkár kiemelte, az anyagi keret hatékony felhasználásáért október elejétől elkezdik a munkát a szociális, egészségügyi és oktatási ágazatok közötti munkacsoportok is. Felhívta a figyelmet a szociális dolgozói életpályamodell tervezésére is, amiről a következő héten öt albizottsággal tárgyalnak majd, így októberben a kormány elé kerülhet az a javaslat, ami a képzési és továbbképzési terveket, a szakvizsgarendszert és a bérezést egyaránt magában foglalja. A kormány elkötelezett a szociális ágazat és az életpályamodell kialakítása iránt – fűzte hozzá az államtitkár.

Lévai Anikó az ÖS szemléletváltásáról beszélt, miszerint a krízishelyzetek kezelésén túl most már egyre inkább arra törekednek, hogy a gyakorlatban is megjelenjen a valós esélyteremtés – ezt példázza a Tandem program is. A segélyszervezet jószolgálati nagykövete Hamvas Béla gondolatait idézte: „Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. …Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.” Úgy fogalmazott, e szemlélet mentén a szervezet egyik legfontosabb értéke az állandó megújulás készsége, céljuk pedig, hogy az akut problémák megoldásán túl az emberhez méltó életmód alapvető feltételeként a rászorulóknak megteremtsék a munkához jutás lehetőségét is.