Belföld

Közös érdek a színvonalas ellátás

Az egészségügy rendkívül jól teljesít ahhoz képest, amilyen pályán játszik – állítja a magyar kórházszövetség elnöke

Megkezdődött tegnap a Magyar Kórházszövetség XXVI. kongresszusa, ahol szó esett az orvosi bérek rendezéséről, a hálapénz kérdéséről, s az éppen aktuális szakdolgozói tiltakozásokról is. Az érdekképviseletek szerint sürgősen tenni kell az ágazatért.

orvos
Az érdekképviseletek szerint a tisztességes bér szüntetheti meg a hálapénzt az egészségügyben (Fotó: Csudai Sándor)

Vészjeleket kell küldeni a magyar társadalomnak, hogy értse meg: a prio­ritási listán előbbre kell helyezni az egészségügyet – jelentette ki tegnap Velkey György a Magyar Kórházszövetség XXVI. kongresszusának megnyitóján Debrecenben. A szervezet elnöke szerint az ágazat még így is rendkívül jól teljesít ahhoz képest, „amilyen pályán játszik”. A helyszínen a Kórház szaklapnak úgy nyilatkozott, hogy súlyos információs aránytalanság áll fenn az egészségügyben dolgozók és a döntéshozók között: más nézőpontból tekint az ügyre az, aki közvetlenül részese a „napi élet-halál és létfenntartási harcnak”, és máshogy az, aki kívülről felelős, indirekt módon részes vagy inkább külső szemlélőnek tűnő döntéshozó.

„A kemény mindennapok, az a rengeteg erőfeszítés, ami a kórházak működését biztosítja, alig jelenik meg a közbeszédben, talán mert mi magunk sem találjuk ehhez a kommunikáció megfelelő formáját” – mondta Velkey György. Úgy fogalmazott, általános ítéleteket fogalmaznak meg az egészségüggyel szemben, különösen a közgazdasági elemzők, pedig az a szokásos piacgazdasági logikától eltérő szemléletet igényelne.

A köszöntőt követő szakmai fórumon felszólalt Éger István is, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki úgy értékelte, nagy baj van, ám nem az egészségügy, hanem „azáltal Magyarország van veszélyben”. Kijelentette, be kell vezetni a tisztességes bérszínvonalat, ezt követően pedig büntetni kell azt, aki hálapénzt ad, s azt is, aki elfogadja. Úgy vélte, ehhez ötvenmilliárd forintra lenne szükség, ami jelenleg rendelkezésre áll a gazdaságban.

A szakmai szervezetek vezetői egybehangzóan a területen dolgozók összefogására és a megosztottság felszámolására hívták fel a figyelmet annak érdekében, hogy hitelesen tudják képviselni az ágazatot.
Az eseményen Papp László, Debrecen fideszes polgármestere közös érdeknek nevezte egy olyan ellátórendszer létrehozását, amely a megelőzéstől a végső stádiumú betegek gondozásáig magas színvonalú munkára képes. Kijelentette, Debrecenben az egészségipar fejlesztése stratégiai kérdés, s ebben kiemelt szerepe van a város, az egyetem és a gazdaság együttműködésének.
Beszédében Dénes Tamás, a Magyar Rezidensszövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiszolgáltatottság alapja a bérrendezés hiánya, a megosztottságnak pedig anyagi oka van, elsősorban a hálapénz rendszere.

Az Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnökhelyettese szerint nagyobb baj van az ágazatban annál, mint amire gondolnánk, s erre a hétvégén is zajló „szakdolgozói lázadás” ráirányította a figyelmet. Babovits Tamásné szerint a kamara ugyanakkor a feketeruhás demonstrációt nem, kizárólag a fekete szalagos formát tudja támogatni, mert szerintük a betegeket nem szabad bevonni egy ilyen tiltakozási hullámba. Ezen túl elfogadhatatlannak nevezte, hogy a hálapénzt „törvényben legalizálják”, s ezzel mellőzzék a béremelést, mint ahogy elfogadhatatlannak tartja a Raul Wallenberg szakképző „szétverését” is.

Heteken belül kifizetik a beszállítókat
Már megkezdődött az adósságok nyilvántartásának egyeztése a beszállítók és a kórházak között, a legnagyobb hitelezőkkel pedig már meg is állapodott a fenntartó, vagyis az Állami Egészségügyi és Ellátó Központ – jelentette ki tegnap Zombor Gábor az M1-en. Az egészségügyért felelős államtitkár beszélt arról is, hogy a költségvetési támogatásból erre a célra átcsoportosított hatvanmilliárd forintból néhány héten belül elindulhat a beszállítók harminc napnál régebben lejárt követeléseinek kifizetése.