Belföld

Közelednének Gyurcsányhoz, ha Molnár jön

Hétértékelő. Kiszelly Zoltán a Jobbikról: a forradalom felfalja gyermekeit

Az egészségügyi béremelésről, az ellenzéki pártok belső harcairól és a legújabb uniós migrációs tervezetről is szót ejtettünk Kiszelly Zoltán politológussal a múlt hetet elemezve.

Évtizedek óta gond van a nagy társadalmi ellátórendszerekkel, a múlt héten bejelentett egészségügyi béremelés ezen próbál javítani, most, hogy van rá elegendő forrás. A változás arra is jó, hogy mérsékelje az uniós csatlakozásunk nyomán bekövetkező munkaerő-elszívást az ágazatban – értékelt lapunknak nyilatkozva Kiszelly Zoltán politológus. Megjegyezte, politikai szempontból azért is jelentős lépés ez a fővárosi kórházfejlesztéssel együtt, mert amíg az ellenzék 2014-ig inkább a demokráciát féltette, azóta rendre az egészségügy vagy éppen az oktatás gondjai kapcsán támadja a kormányt.

Ez kvázi hálás szerep nekik, az említett évtizedes lemaradás miatt, ám a mostani bejelentés tovább gyengíti a hitelességüket. Kiszelly ennek kapcsán kitért arra, hogy akárcsak a közlekedés terén, a fővárosi egészségügyi ellátásban is elképesztő örökséget hagyott hátra a Demszky-korszak, az intézmények lerohadt állapotba kerültek, ezt próbálja kezelni most a kormányzat.

Ami az ellenzéki változásokat illeti, a Jobbikban a múlt héten vált úgymond teljessé Vona Gábor pártelnök tisztújítási akciója, hiszen a frakcióbizalom megszűnésére hivatkozva Novák Előd kénytelen volt elbúcsúzni a parlamenttől. A forradalom felfalja gyermekeit – kommentált a szakértő, rámutatva, míg korábban Hegedűs Loránt szintén kénytelen volt távozni, ahogy az ő felesége, úgy most a Nováké is maradhatott. Dúró Dóra ráadásul a kulturális bizottság elnökeként továbbra is jelentős szereplési, megnyilvánulási teret kaphat.

Kiszelly Zoltán szerint a korábbi hasonló próbálkozások sikertelensége okán nem valószínű, hogy Novák Előd elhagyja a Jobbikot is, és új pártformációt alakít – ezzel ráadásul a család nyilván jelentős anyagi forrást is veszítene, Dúró Dóra ugyanis minden bizonnyal követné férjét ezen az úton. A radikalizmusáról ismert Toroczkai László elnökségbe emelése révén ugyanakkor egyfajta „fékezett habzású radikalizmus” is maradt a párt első vonalában, ami szintén apasztja Novákék esetleges támogatói körét.

Az LMP eközben továbbra is az eddigi dilemmák, így például az összefogás-önálló működés kérdésével lesz elfoglalva, immár egy markáns, emblematikus vezető, Schiffer András nélkül. De izgalmas időszakban van az MSZP is, közeledik a tisztújítás. Kiszelly úgy látja, bár nem feltétlenül elégedettek vele, mégis maradhat Tóbiás József pártelnök, hiszen például Molnár Gyula megválasztása nyilvánvalóan a Gyurcsány Ferenchez való közeledést, esetleg újabb összefogást jelentene, Harangozó Tamás „ugrás a sötétbe”, míg Szanyi Tibor EP-képviselő Brüsszelből aligha tudna vezetni. Elismerte azonban, hogy a dunaújvárosi választási vereség és az azt követő felelősségáthárítási megnyilvánulások sem erősítették Tó­biás pozícióját. Ráadásul kifelé a balos összefogást gyengítő szereplőként jelent meg ismét, amit Gyurcsányék ki is használnak. Ez azonban még jó is lehet Tóbiásnak, hiszen a szocialisták továbbra is, a csökkenő népszerűség ellenére az ellenzéki térfél domináns erejévé szeretnének válni, míg a DK ismét azon dolgozik, hogy kihagyhatatlannak mutassa magát.

A múlt hét fejleményeit elemezve Kiszelly Zoltán kitért a kormány által elfogadhatatlannak nevezett, újabb brüsszeli migrációs tervezetre is, mely „kék kártyás” javaslatként terjedt el a közbeszédben. Szerinte ez újabb próbálkozás lenne a migráció legalizálására, immár egyértelművé téve, munkaerőpiaci célt szolgálna a bevándorlás. Vagyis nem szolidaritásról, inkább gazdasági szükségszerűségről van szó. Továbbra is kérdéses eközben a török paktum megvalósítása, a következő uniós csúcson pedig mindenképp egyfajta permanens elosztási mechanizmust szeretnének elfogadtatni Merkelék – magyarázta a politológus.

Objektum doboz