Közelebb a Seuso-kincs feltételezett lelőhelyéhez

Szörnyű tragédia rázta meg 1980 adventjén a Fejér megyei Polgárdit: a település határában felakasztva találtak rá Sümegh Józsefre.

A huszonnégy éves, leszerelés előtt álló kiskatonát két bőrövre akasztva, térdre rogyva fedezték fel egy pincében. Mellette gödör tátongott, amely vélhetően rejtekhelye lehetett a Sümegh által talált, később Seuso-kincseknek elnevezett római ezüst edénykészletnek. A vizsgálat gyorsan lezárult, öngyilkosságot állapítottak meg, ám a rendszerváltoztatást követően újraindult a nyomozás, immár gyilkosság miatt. Sümegh József ügyében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen, a nyomozás határideje április 30-a – tájékoztatta lapunkat az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

A megtalált kincseknek jó időre nyomuk veszett, a nyolcvanas években előbb Nyugat-Európában, később az Egyesült Államokban tűntek fel. A magyar államnak hosszas pereskedés, tárgyalássorozat végén a kincs ma ismert tizennégy darabját sikerült visszaszereznie és hazaszállítania. Ám azzal mindenki tisztában van, hogy ez a készlet – bár csodás –, de szerény töredéke az eredeti kollekciónak. Sümegh József ugyanis sokkal több tárgyat talált, egykori barátja, Lelkes József legalább negyvenet látott, amikor lovas kocsival Sümegh otthonába szállították a tárgyakat.

Több más tanú is látta a kollekció további darabjait, amelyek sajnos nyomtalanul eltűntek. Egyes vélemények – például a Pécsi Tudományegyetem régészprofesszora, Visy Zsolt szerint – nem csupán negyven, hanem akár kétszáznál is több darabból állhatott a garnitúra. Erre utal az is, hogy Halim Korban műtárgykereskedő (ő az, aki először eladta a kincset) egy levélben több más tárgyról ír Lord Northamptonnak. Levelében, amelyről a Délmagyar írt, száznyolcvanhét ezüstkanálról, harminchét ivócsészéről és öt tálról tesz említést. További tizenhat tárgyról két tudós, Geraldine Norman és David Keys beszélt 1990-ben, egyebek mellett egy olyan ezüsttálról, amelyen I. Constantinus portréja látható. És ezek még mindig csak azok a tárgyak, amelyek előkerültek, a szakemberek azonban továbbra is keresik az ókori ezüstegyüttes eredeti lelőhelyét.

A terepi munkák három fő helyszínre fókuszálnak, ezek közül az egyik a Seuso-kincs lelőhelyének a lehető legpontosabb behatárolását, és amennyiben lehetséges, az azonosítását célozzák – közölte lapunkkal Mráv Zsolt, a Seuso-kutatási program régészeti alprojektjének vezetője. A Nemzeti Múzeum régésze ugyanakkor hangsúlyozta: a Kőszárhegyen a Seuso-kincs lelőhelyére vonatkozó régészeti munkák folyamatban levő, nem befejezett kutatások, ezért azok előzetes, részletes eredményei egyelőre nem nyilvánosak. A jelenlegi munkafázisban a nyilvánossá tétel veszélyeztetné a régészeti kutatások eredményességét és a lelőhelyek biztonságát.


Annyit megtudtunk, hogy a Magyarországra visszakerült tárgyak vizsgálata után feltételezik, további tárgyak, tárgyrészletek hiányoznak. Így a régészek szerint biztosan lenniük kell még kancsófedeleknek, függesztő láncoknak, mivel a megtalált edényeken láthatók a forrasztások helyei. Ezeken kívül hiányoznak az illatszeres dobozhoz tartozó kenőcsös tégelyek is. További darabokra analógiák alapján, illetve egyes meglévő tárgyak párdarabjainak hiányából következtetnek.

A Seuso-kincs jelenleg ismert tizennégy darabjának második hét eleme 2017-ben érkezett vissza Magyarországra, akkor átdolgozták a kutatási programot is, amelynek befejezéséhez nagyjából négy évre van szükség. Ennek keretében a Magyar Tudományos Akadémia Földtani és Geokémiai Intézetében dolgozó kutatóknak az úgynevezett Meleagrosz-tálról sikerült több használható talajmintát gyűjteni, a tál peremét kísérő bogyós díszítések üregeiben ugyanis jelentősebb mennyiségű földet találtak. A kincs tárgyainak felületén képződött lerakódások és az ott megőrződött talajmaradványok közvetlen információt hordoznak arról a helyről, ahová a kincset elrejtették, és ahol az elmúlt közel ezerhatszáz évet töltötte.
A kincs átmeneti, másodlagos elrejtési helyéül szolgáló Borbély-pincénél már sikerült hitelesíteni a kőszárhegyi ezüstállvány lelőhelyét. A Kőszárhegyen 1878-ban megtalált négylábú ezüstállványról azonos keltezése, művészi értéke és nem utolsósorban a lelőhelye alapján régóta feltételezik, hogy valaha ugyancsak a Seuso-készlethez tartozott. Mindez azért fontos eredmény, mert ha az állvány egykor valóban a készlet része volt, akkor megtalálásának a helyszíne sem lehet független a kincs elrejtésének helyétől. (Az állványt egyébként súlya és mérete miatt rejthették el máshol.)

A Borbély-pince egyben a gyilkosság helyszíne is, itt találtak rá Sümegh József holttestére. Érdekesség, hogy a rendőrség és a régészek kölcsönösen tudták segíteni egymás munkáját, amelynek során Mráv Zsolt megfogalmazása szerint a szakemberek „együtt gondolkodtak”.

A Seuso-kutatási programban külön alprojekt foglalkozik a kincsnek és az azt alkotó tárgyak régészeti szempontú értékelésével és problémáival. E körbe nemcsak a lelőhely behatárolása tartozik, hanem a Seuso-kincs hasonló kincsleletekkel történő összevetése, a tárgyak funkció és forma szerinti vizsgálata vagy éppen az ezüstedényeken ábrázolt épületek, állatok és tárgyak régészeti hátterének a felderítése.
A Kőszárhegy körüli tágabb területen egyébként több kisebb villatelepülést is felfedeztek, ezért a szakemberek szerint a Sárvíz–Sárrét–Balaton által közrezárt terület további kutatásra érdemes. Az eddig ismeretlen, a 4. században lakott településre és villára a terepbejárások, a légi régészet és a geofizikai kutatások segítségével bukkantak. A munkálatok során számos fontos lelet szintén előkerült, köztük a helyi elithez köthető viseleti elemek.

Közben a Baranya megyei Nagyharsányban, ahol korábban egy nagy kiterjedésű késő római luxusvilla feküdt, hamarosan folytatódnak a feltárások. A lelet azért fontos a Seuso-kincs szempontjából, mert Pannóniában eddig ez az egyetlen késő római nagybirtokközpont, amelynek nemcsak név szerint ismerjük a tulajdonosát, de azt is tudjuk róla, hogy egykori helytartóként a birodalmi elitbe tartozott. Társadalmi státuszának megfelelően építette ki vidéki rezidenciáját, amelynek gazdag belső díszítése ugyanúgy hirdette tulajdonosának műveltségét és rangját, mint a Seuso-kincs az egykori tulajdonosáét.
A Nagyharsányban kapott eredmények segíthetnek a Seuso-kincs lelőhelyéhez közeli Szabadbattyánban a kilencvenes években feltárt, vitatott funkciójú római épület rendeltetését is meghatározni.