Belföld

Közel kétszáz bírói posztot kell betölteni országszerte

Kevés a külső pályázó

Hiába volt az ellenzéki hisztériakeltés, hogy a közigazgatási bírói posztokat a Fidesz saját pártkatonáival akarja feltölteni, az Országos Bírósági Hivatal által közzétett eredmények szerint erről szó sincs.

A szervezeti átalakítás miatt csaknem kétszáz bírói posztot kell betölteni. Első körben tavaly szeptember 15-ig negyvenöt bírói álláspályázatot hirdettek meg, huszonhatot a regionális közigazgatási és munkaügyi bíróságokon, tizenkilencet pedig a Fővárosi Törvényszéken. Ezek közül 41 pályázat elbírálása már megtörtént. Ezekre az álláshelyekre – a teljes feldolgozottság szerint – összesen 1038 pályázat érkezett, ebből kilencszáz volt érvényes. Hétszázötven érvényes pályázatot nyújtottak be a bírósági szervezetben dolgozó bírák, titkárok, és százötven érvényes pályázat érkezett a szervezeten kívülről, túlnyomórészt állami alkalmazottaktól. A pályázat elbírálásának eredményeként tizennégy bírósági titkár és mindössze egy külsős pályázó kap bírói kinevezést, illetve huszonhat jelenlegi bíró pályázott sikeresen a meghirdetett helyekre. Bár az egyenlőbb esélyeket biztosító módosított pontrendszert még ebben a körben nem alkalmazták, az eredmények így is beszédesek. A következő pályázati körben január 22-ig lehet a pályázatokat benyújtani.