Belföld

Koszorús ezredes tankjai megmentették a fővárosi zsidóságot

Máig is vitatott története van annak, hogyan menekült meg a deportálástól hetven évvel ezelőtt a budapesti zsidó közösség

tank
Az esztergomi páncéloshadosztály harckocsijai kulcsszerepet játszottak hetven évvel ezelőtt (Fotó: MH-archív)

Hivatalos adatok szerint 1944. május 15. és július 8. között 435 ezer izraelitát deportáltak az országból a németek s a velük együttműködő magyar hatóságok, döntő részben Auschwitzba. A több mint kétszázezres budapesti zsidóság megmenekült, s ebben döntő szerepe volt egy magyar páncélos tisztnek, Koszorús Ferencnek. Hetven évvel ezelőtt, július 6. reggelén jelent meg váratlanul tankjaival a fővárosban.

Annyit kell tudni az esztergomi páncélosokról, hogy részt vettek 1942-ben a nagy doni hídfőcsatákban, s egyáltalán, a magyar 2. hadsereg doni műveleteiben. Túlnyomó többségében T–38-as Skoda harckocsikkal rendelkezett a hadosztály. Ezek nem vehették fel a versenyt a szovjet T–34-esekkel, a magyar katonai vezetés látva az egység komoly veszteségeit, hazarendelte azt, s kivonta hadrendből a magasabb egységet. Ennek többek közt az lett a következménye, hogy a hadosztály eltűnt a németek szeme elől. Legközelebb csak 1944. július 6-án látták, méghozzá Budapesten. Nagy volt a meglepetés…

A tétlen Nyugat

A magyarországi zsidó deportálások történetének sokféle narratívája, azaz elbeszélése létezik, s természetesen minden kutató a maga változatát tartja kizárólag hitelesnek. Van néhány lezáratlan, máig nyitva hagyott kérdés is, mint például az, hogy mit tudott Horthy Miklós a főként Auschwitzba hurcolt magyarországi zsidók sorsáról. Kár lenne itt most olyan történelmi evidenciákkal előhozakodni, mint hogy az 1944-es deportálásokat német sürgetésre, az ország hitleri megszállása után indította meg a Berlin nyomására kinevezett Sztójay-kormány. Evidencia az is, hogy például Szlovákia vagy Románia már 1942-től deportálta saját zsidóságát, mondhatni „önszorgalomból”, hisz ehhez nem volt szükségük német nyomásra sem. Az, hogy a magyarországi deportálások lebonyolításában a Sztójay-kormány feladatokat rótt a magyar hatóságokra, így például a csendőrségre is, tény. Mint ahogy az is, hogy a megszállt Párizsban 42 ezer zsidót gyűjtött össze és deportált a francia rendőrség 1942-ben, Tavaszi szél nevű akciójában. Ehhez képest ma liberális referenciatétel Magyarországot a világ legantiszemitább országának nevezni, még úgy is, és akkor is, hogy az 1944. március 19-i német megszállásáig fizikai értelemben biztonságban éltek itt a zsidók, olyannyira, hogy sok fenyegetett izraelita menekült ide más országokból. Hivatalos adatok szerint 1944. május 15-én kezdődött meg a magyarországi zsidóság deportálása majd két hónapos előkészület után. Az elhurcoltak döntő többségét Auschwitzba vitték. A táborról, egyes kutatások szerint pedig magáról a „végső megoldásnak” nevezett német eljárásról sem tudott szinte semmit sem a hazai zsidóság. Auschwitzból – ahová nemcsak zsidókat deportáltak a németek, hanem a különféle ellenállási mozgalmak tagjait, illetve szovjet hadifoglyokat is – több mint nyolcszáz fogoly próbált megszökni 1940 és 1945 között. Sokaknak sikerült is. Közülük többen is papírra vetették a táborban tapasztalt borzalmakat. Így tett 1944 áprilisában két szlovák zsidó is, Rudolf Vrba és Alfred Wetzler, akik írnokként dolgoztak addig a táborban. A meghallgatásukból készült jegyzőkönyv – akárcsak két korábbi, mások által összeállított dokumentum – nagyon sok helyre eljutott a világban, természetesen a szövetségesekhez is. A briteknek már 1942-ben tudniuk kellett, mi folyik Auschwitzban, igaz a lengyel Witold Pilecki által összeállított jegyzőkönyv szerint akkor még a lengyel ellenállás tagjai, s a szovjet hadifoglyok voltak a német kegyetlenkedések áldozatai.

A két szökött szlovák fogoly terjedelmes és részletes Auschwitz-jegyzőkönyve április végén már Magyarországon volt. Bizonyos források szerint a hazai zsidóság egyes vezetői úgy vélték, hogy a dokumentum tartalmát nem szabad megosztani hitsorsosaikkal, mert pánikba esnek. Márpedig Adolf Eichmann, a magyarországi zsidók deportálásának teljhatalmú náci megbízottja – aki ismerte a jegyzőkönyvet, s aki rendszeresen folytatott egyeztetéseket a Zsidó Tanács vezetőivel – azt kérte, kerüljék el a pánikot. (Eichmann nyilván attól tartott, hogy Budapesten is kitörhet egy zsidófelkelés, hasonló az 1943-as varsói gettólázadáshoz, amit csak igen nehezen tudtak leverni a németek.) Egyes izraelita vezetők amúgy is reménytelennek tartották a hazai zsidóság helyzetét, ezért úgy gondolták, hogy akit csak lehet, azt ki kell „vásárolni” a németektől, s a többi… Erről a kivásárlásról már folytak a tárgyalások. Sokkal érdekesebb ennél, mikor került Horthy Miklós kezébe az Auschwitz-jegyzőkönyv. Több kutató is utalt rá, hogy már 1944. április végén, május elején ott volt a dokumentum a magyar külügy egyik tanácsosánál. Különféle láncolatokon, kapcsolatokon keresztül „haladt” a jelentés a kormányzó felé is. (A lassúság, tétovaság oka lehetett, hogy több beavatott is kételkedett a dokumentum hitelességében, provokációnak tartotta vagy egyszerűen csak képtelenségnek vélte a benne foglaltakat.) Horthy azt mondta a nürnbergi perben tett vallomásában, hogy június végén ismerte meg a jegyzőkönyv tartalmát. Nagyjából ebben az időben tett rá utalásokat, s idézett belőle először a nyugati sajtó is. Vannak kutatók, akik szerint Horthy a jegyzőkönyv hatására indítványozta június 26-án a Koronatanácsban a magyarországi zsidóság deportálásának leállítását, mások viszont úgy vélik, Horthy már korábban is tudott mindenről, s csak a szövetséges hatalmak felháborodására, s a tőlük érkező üzenetek hatására állította meg az Auschwitz felé tartó vonatokat. Ez a vita valószínűleg sohasem záródik le, annál inkább sem, mert napjainkban is keresztül-kasul szövik az aktuálpolitika szálai.

Meglepett németek

Valójában 1942-ben London, 1943-tól pedig Washington is tudott mindent az auschwitzi koncentrációs táborról. (Mint ahogy Katyńról is.) Tehát joggal kéri számon rajtuk az utókor, hogy mégsem avatkoztak be, nem próbálták például szétbombázni a táborba vezető vasútvonalakat, esetleg magát a tábort, s így tovább. Egyedül az AK, vagyis a lengyel Armia Krajowa (Honi Hadsereg) fontolgatott egy nagyobb akciót a tábor felszabadítására 1942-ben, a Pilecki-jelentés kapcsán. De bizonyos katonai nehézségek miatt végül elvetette a tervet. Az amerikai vezetők pedig még 1944-ben is úgy vélekedtek, hogy nem mentőakciókat kell indítani a koncentrációs táborok érdekében, hanem a nácizmus legyőzésére kell fordítani minden erőt. Ez a győzelem aztán megoldja majd a táborok problémáját is.

Akárhogyan is, a Nyugat vacillált, Horthy viszont cselekedett. Kritikusai szerint túl későn. Mire elszánta magát, teszik hozzá, már deportálták a vidéki magyar zsidóságot. Amikor Horthy döntött, akkor került volna sor a több mint kétszázezres budapesti zsidóság kiszállítására. A német követségen fennmaradt dokumentumok szerint a „nagy akciónak” nevezett fővárosi deportálást július 10-ig kellett volna befejezni. (Eichmannék csak „munkaerő-kölcsönzésként” emlegették a deportálásokat.) A németekkel együttműködő két magyar belügyi államtitkár, Baky László és Endre László nem hajtotta végre a kormányzó utasítását a deportálás leállítására. Sőt, több csendőr tanzászlóaljat, tanszázadot is Budapestre vezényeltek, a rendőrség megerősítésére. Több kutató szerint a csendőrök úgy tudták, a galántai zászlóalj zászlószentelésére jöttek, körülbelül 1500-an, 2000-en érkezhettek a fővárosba. Egyes történészek úgy vélik, Horthy, aki a deportálások leállításával politikai és államfői szuverenitását is vissza akarta szerezni, úgy értelmezte a helyzetet, puccs készül ellene. (Ma is nagy kérdés, hogy a kormányzóhoz hűséges csendőrség tagjai hajlandók lettek volna-e részt venni Horthy erőszakos leváltásában.)

Az eseményekről, a várható fejleményekről Lázár Károly altábornagy értesítette Koszorús Ferenc vezérkari ezredest, az esztergomi 1. páncéloshadosztály parancsnokát. Július 5-én egyeztetett a kormányzó Koszorús ezredessel a helyzetről, s a páncélosok bevetéséről a „Baky-akció elhárítására”. (Ma is vita tárgya, hogy Horthytól származik-e a bevetés ötlete, vagy Koszorús ajánlotta föl, hogy tankjaival beavatkozik a folyamatokba.) A harckocsik július 6-án reggel zárták le a fővárosba vezető utakat, s pozíciót foglaltak a csendőrök elhelyezési körleteinél is. A németek tétlenek maradtak nagy meglepetésükben. Koszorús ezredes felszólította Baky és Endre államtitkárokat, hogy vezényeljék állomáshelyeikre a csendőröket, akik július 8-án délig el is hagyták Budapestet. Az esztergomi páncélosok július 9-én gördültek ki a fővárosból, a vonatszerelvények pedig nem indultak Auschwitzba.

Koszorús Ferenc páncéloshadosztályával részt vett még 1944. szeptember 13-án Arad visszafoglalásában. Szeptember 21-én Pénzespusztánál harcolt, huszonhárom szovjet harckocsit lőttek ki a tankjai, saját veszteség nélkül. A nyilas hatalomátvétel után kereste a Gestapo. Bujkált, végül is 1945 májusában amerikai fogságba esett Németországban. 1947-ben került haza, raktári segédmunkásként dolgozott, 1951-ben az Egyesült Államokba emigrált. Ott is fizikai munkásként kezdte, majd egyetemet végzett, geológus lett. 1974-ben hunyt el a virginiai Arlingtonban. Visszaemlékezésében leszögezte: Horthy azért határozott a deportálások leállításáról, mert négy hónap után megtudta, mi az akciók valódi célja.

Méltatás a kongresszusban

Tom Lantos demokrata képviselő, aki zsidó emberként maga is a Koszorús-akció következtében kerülte el a legrosszabbat, így beszélt az amerikai kongresszusban 1994-ben, a magyarországi holokauszt ötvenedik évfordulóján: „Koszorús ezredes páratlan tette az egyedüli ismert tény, hogy egy tengelyhatalom katonai erővel akadályozta meg a zsidók elhurcolását. Ennek a rendkívüli bátor erőfeszítésnek eredményeként – amire egy különlegesen ingatag helyzetben került sor, nagy kockázat vállalása mellett – Budapestnek a nácik által történő későbbi átvételét három és fél hónappal késleltették. Ez a rés több ezer zsidónak tette lehetővé, hogy Budapesten biztonságot találjon és így megmenekültek a biztos kivégzés elől. Lehetővé tette a híres Raoul Wallenbergnek – aki 1944. július 9-én érkezett Budapestre –, hogy sikeres és hatékony mentő küldetését teljesítse.”

Koszorús Ferenc tettét és alakját emléktábla őrzi Budapesten, a Dohány utcában. Ugyancsak találgatás tárgya, hogy mi vezethette azokban a július eleji napokban az erdélyi református katonacsaládból származó ezredest. Vallásos neveltetése? A kormányzónak tett esküje? Vagy mindkettő? Hende Csaba honvédelmi miniszter a múlt héten Hazáért Érdemjelet adományozott Koszorús Ferenc posztumusz vezérezredesnek.