Belföld
Kósa szerint most már a baloldali szavazók is Tarlóst választhatják
Százezer aktivistával mozgósít a héten a kormánypárt
A szavazás fő tétjei között a rezsicsökkentés folytatását és a bankok elszámoltatásának megvédését említette, amelyek elsődleges témák voltak a kormánypártok mintegy kétszázhúsz kampányfórumán is.
Kósa arra kérte az embereket, hogy együttműködő önkormányzati vezetőket válasszanak, a kabinet ugyanis a helyhatóságok bevonásával akarja végrehajtani azt a programot, amelynek alapján az európai fejlesztési források hatvan százalékát kis- és középvállalkozások támogatására fordítják majd. „Ennek megvalósítása az önkormányzatok nélkül lehetetlen, mert az ő birtokukban vannak az ehhez szükséges helyi, például a cégekkel kapcsolatos információk” – szögezte le.
A baloldali ellenzékről szólva úgy fogalmazott, ők politikai háborúhoz használnák fel eszközként a kerületeket. Hozzátette, szerinte Budapesten kifejezetten csalódottak a baloldali választók, és a Fidesz több olyan visszajelzést kapott, hogy közülük nagyon sokan csak a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltjére, „Tarlós Istvánra tudnak támaszkodni”.
Kósa Lajos közölte azt is, hogy az októberi szavazással lezárul „a nagy választási év”, ezt követően pedig „rá tudunk fordulni arra, hogy az ország azt a programot, azt a pályát fussa be, amit mi az emberekkel megbeszéltünk”. Célként fogalmazta meg továbbá, hogy a gazdasági növekedés legalább olyan ütemű legyen, mint most, és hogy több mint ötmillióan dolgozzanak az országban.
Hagyják abba a zsarolást, hogy csak azoknak a településeknek jár európai forrás, amelyek „narancssárga sapkát húznak a polgármester fejére” – rea-gált Kósa sajtótájékoztatójára győri fórumán Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő.
Támogatás az egyházi intézményeknek
Kiemelten segítené az ország vezetése az egyházi kézben lévő oktatási, nevelési és szociális intézményeket – jelentette ki szombaton Lázár János Makón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány nevében arra biztatta a történelmi egyházakat, hogy még több társadalmi missziót, közösségszervező és közösségépítő munkát vállaljanak. Az ország jövője a tudás mellett azon múlik, „képesek leszünk-e összetartó egységgé válni” – hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselője, aki szerint a versenyképes tudás a huszonegyedik században hit és elkötelezettség nélkül nem sokat ér. Kifejtette, a modern oktatás nevelés is egyben, éppen ezért a hatévesen a köznevelési rendszerbe bekerülő gyermek számára a tárgyi tudás és a lelki támogatás egyaránt fontos. Lázár János rámutatott, a kormány, amikor a hazai és az európai adófizetők pénzét osztja el, különös figyelemmel lesz arra, hogy nem elég önmagában a tudást biztosítani, értéket is kell teremteni. „Az értékteremtő tudás és a szeretetközösség létrehozása különleges támogatásban részesül majd” – hangsúlyozta a miniszter. A felújított makói Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium átadóünnepségén Kiss-Rigó László szeged–csanádi megyés püspök felszólalásában arra mutatott rá, hogy „aki fát ültet, iskolát és templomot épít, a jövőnek dolgozik”.